Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
SZARKA LASZLO 350 lommal is, amikor 150 pesti magyar bölcsész, kiváló emberek voltak közöttük, jött át a Hungária expresszel a március 15-i pozsonyi ünnepségre. Ebből az alkalomból szórólapot készítettem számukra, amiben voltak a rendszert parodizáló mondatok, kifejezések. Mielőtt a Hungária beérkezett volna a pályaudvarra, egy csikorgó autó jött, és elkobozta tőlem a Csemadokban sokszorosított szórólapokat, s engem is bevittek kihallgatásra.- Pedig akkor március 15-e még nem volt megünnepelendő dolog itt, Pozsonyban sem, csak nagyon kis kamaraünnepségek voltak.- De azért ott kint, a Ligetben mindig összejött a sok pozsonyi és vidéki magyar. Egyfajta felemelő gettóélményt volt ez számomra a túlpartra száműzött Petőfi körül a jeges Ligetben. Alig figyeltük a legtöbbször fa Is, ideologikus, hivatalos ünnepi szónoklatokat, fontosabb volt, hogy ott voltunk, kokárda nélkül is ünneplő szívvel. Nem voltak azok magyarkodó, hangoskodó március 15-ék, a maguk csöndességében mégis nagyon közel álltak a szívemhez. Amikor 1973-ban a 100 pesti bölcsésszel együtt átmentünk a régi hídon, hirtelen megduplázódott az ünneplő tömeg. Ugyanerre a napra időzítettük a Sas Andor Önképző Kör konferenciáját, mert úgy gondoltam, hogy a magyar tanszéken nem kell feltétlenül SZISZ-t alapítanunk, hanem Sas Andor Kört.- Ez hol működött, a tanszéken?- A tanszéken, Csanda engedélyezte Sas Andor nevének a használatát. Akkor már ügyesek voltunk.- Ti alapítottátok, és meddig működött?- Két-három évig. Az utánunk jövő évfolyamok még talán vitték egy kicsit tovább. De aztán biztosan beolvadt a SZISZ-be.- Előbb említetted, hogy te már akkor élénk kapcsolatokkal rendelkeztél Pest felé. Az hogy lehet, hogy egy olyan ember, aki feljön kis nyuszi gimnazistaként, és utána három év múlva már Pestre jár át. Ez mitől van?- Ezt tényleg nehéz utólag pontosan rekonstruálni. Az 1972-es debreceni nyári egyetemen nagyon sok kiváló embert ismertem meg, s ott derült ki számomra, hogy magyarországi kapcsolatok nélkül gyakorlatilag rengeteg mindenről lemaradunk. Ott ismertem meg Jane-t, a magyar-holland házasságból született michigani lányt, aki aztán később Bécsbe került át. Ő és a debreceni csapat többi tagja vittek be először a pesti egyetemre. Ő járt a maga mindenféle filológiai extra óráira, én pedig Ancsel Éva filozófia előadásaira, Czine Mihály irodalom-, Diószegi István diplomáciatörténeti óráira. Ott dőltei például, hogy Bosznia-Hercegovina annexiójából fogom írni a szakdolgozatomat. És hát a régi, a Nemzeti Múzeum épületében működő Széchényi Könyvtár! Ott tapasztaltam meg, milyen a mindennapi könyvtári kutatómunka. Lakni mega Ménesi, majd a Budaörsi úti kollégiumban laktam. Ott láttam, hogy a legjobb filoszok cédulákon tárolják a tudásukat, s hogy másod-harmadévesen már sok tucat doboznyi cédulával rendelkeztek. Ezek a dobozok voltak
