Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
SZARKA LÁSZLÓ 348 magyarság kivételes pillanata volt 1968 nyara, ősze, amikor rövid időre nemcsak állampolgárai voltunkban, hanem érzelmileg is azonosultunk az állammal. Nagyon ritka pillanatok ezek. És volt egy kiváló osztályfőnökünk, Pukkai László tanár úr, akit a kassai kormányprogram elítélése, a „galántai revizionizmus" programja miatt felfüggesztettek, majd kidobtak a pártból. S mi épp azokban az években voltunk a keze alatt, amikor megpróbálta magát tisztázni, s be kívánta bizonyítani, hogy nem követett el bűnt. Három év után nagyon gyorsan eldőlt, hogy nem mehetek a krakkói egyetemre, sem Budapestre, mert nem vagyok olyan jó káder. Pozsonyba mentem, szerencsémre nem lehettem újságíró, ahogy terveztem. A galántai gimnáziumnak és az otthonról hozottaknak köszönhetően könnyen sikerült bejutnom. Nagyon jól felkészítettek a két szeli iskoláiban, majd a galántai gimnáziumban, kiváló tanáraim voltak. A régiek, a békebeli tanító nénik, tanító és tanár urak még ott voltak, a jól felkészült újak már megjelentek. Aztán persze Pozsonyban sokszor hallottuk Zeman tanár úrtól: micsoda különbség volt a régi klasszikus gimnáziumok és az akkoriak közt...- Nem is volt kérdéses, hogy te történelem szakot fogsz végezni, oda mész az egyetemre?- Miután a helyzet az volt, hogy 7-8 évente nyitottak magyarral történelem szakot, én latin-történelemre készültem. Ezt a szakot szinte minden évben megnyitották. Ám a legnagyobb meglepetésemre mégis indult magyar-történelem szak, amikor mi végeztünk. Hét évnyi szünet után. így azután a latint, az én ministránsként olyan otthonos templomi nyelvem, kidobtam az ablakon. S persze nagyon reménykedtem abban, hogy annyira már szabad a világ, majd csak átjutok az öt év alatt Magyarországra. Kérésemre egyszer azt a választ kaptam, hogy hiszen maga tud magyarul, minek menne Magyarországra tanulni.- Mikor lettél egyetemista?- 1971-ben.- A legrosszabb időszakban, a normalizáció kezdetén. Az érdekel engem, hogy te, aki erős magyar nemzettudattal kerülsz be az egyetemre, a pozsonyi történelem tanszékre, hogyan érzed ott magad?- Nagyon sajátságos volt, mert az az év még az átmenet éve volt. Sirácky akadémikus tartotta a tudományos ateizmus című tantárgyat, ahol fölszólított bennünket a Hajósok Házában, az egész évfolyamot, hogy álljon fel, aki templomba jár. Természetesen tudtuk, mi a tét. S ezzel együtt nagyon sok elsős szlovák lány felállt, s én is boldogan csatlakoztam hozzájuk. Ez a következmények nélkül maradt kiállás és tanulságtétel azonban fontos emlék. Ugyanúgy, mint 1968 emléke. Az egyetemen mi voltunk az utolsó 68-asok: a Horský park hatalmas, kettős internátusában sokszor láttuk a Dubóekkel szimpatizáló feliratokat. És amikor a hajnali pozsonyi 26-os autóbuszon először fedeztük fel őt, mikor katonaságra jártunk át Ligetfaluba, hogy ugyanazon a buszon utazik Dubček, sokan közülünk sírtak örömükben. Egyik szlovák barátom meg is szólította őt, mások csak megérintették a kabátját. A mi 68-as élményünk igazi életesemény volt: ez segített abban, hogy azt
