Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Liszka József

hülye, azt mondta, ezt meg kell csinálni, ha már egyszer elkezdtem. Mi mást csinál a szerelmes hős lovag, hogy segíti és miért ne segítené élete választottját? Akár ilyen módon. Elmondhatom tehát, hogy egyszer az életemben aktívan részt vettem egy választási kampányban és még plakátoltam is. Még irkáltuk ki a 12-est is, azt hiszem, az volt akkor az Együttélés sorszáma, azt fújtuk ki. És olykor az leüt is kifújtam mellé, mert hát el van a gyerek, ha játszik. Ennyi volt a politikai tevékenységem, ennyiben merült ki. Aztán a következő választásokon már nem voltunk angazsálva, egyikünk se.

Aztán Köbölkútra költöztünk augusztusban, az leunak lett állása az újvári múzeumban dokumentátorként. Én még mindig alkotószabadságon voltam, és szegénynek egyedül kellett bejárni Köbölkútról a múzeumba, mint az „álnok házasságszétverőnek”. Ez nem volt egy egyszerű dolog neki végigcsinálni! Reggel kikísértem az állomásra, visszamentem, de neki be kellett menni naponta. Aztán terhes lett, és ő is itthon maradt. És így megoldódott a kérdés.- Hogyan kerültél a komáromi múzeumba?- Akkoriban került megint napirendre, ahogy később kiderült, nem is akkoriban került napirendre, hanem még a kommunista parlament vagy a központi bizottság utolsó határozata volt, hogy a komáromi múzeumban létre kell hozni egy nemzetiségi osztályt, ami egy leendő önálló magyar nemzetiségi múzeum csírája kell hogy legyen. A Csütörtöky, aki akkor már igazgató volt Komáromban, eljött Újvárba, és a Vidával, a főnökömmel és velem beszélt. S én elfogadtam az ajánlatát, amelyben megígérték, hogy ha odamegyek dolgozni, lakást szereznek, minden lesz. Sőt, ha leu anyaságiról visszajön, neki is dokumentátori állást biztosítanak. Az egzisztenciánk biztosítva lesz, költözzünk át Komáromba. Ami meg is történt. 1991. október elsejétől dolgoztam a komáromi múzeumban mint osztályvezető, gyakorlatilag semmilyen hatáskörrel egyébként. Próbáltunk ilyen bibliotékás dolgokat csinálni, összegyűjteni, bibliográfiákat kiadni meg ilyesmiket, de gyakorlatilag nem volt túl sok lehetőségem ott bármit is csinálni ilyen téren. Más kérdés, hogy a megígért lakásból semmi nem lett. Egy éven keresztül Köbölkútról jártam be Újvár érintésével, átszállással naponta Komáromba, ami már kicsit rázósabb ügy volt. Egyébként a polgármester azt ígérte, hogy abban a házban fogunk lakást kapni, amelyet mindjárt föl fognak újítani. Az Angol parkban van egy ilyen toronyház, a tetején most fák nőnek, orosz tiszti lakások voltak. Na azóta már gyakorlatilag össze is dől az a ház. Hogyha arra vártunk volna, azóta is Köbölkúton laknánk. A Kmeczkó Miska, akivel akkor ismerkedtem össze Komáromban, és panaszkodtam neki, hogy nem tudunk lakáshoz jutni, mondja, hogy van egy ember, aki rendes ember, igaz, hogy kommunista maradt, de azért rendes ember. Akkor a járási hivatalban dolgozott valami szociális osztályon, hogy hozzá menjek el, és ő biztos fog tudni valamit. Úgy is volt. Elmentem ehhez a Bende Istvánhoz. Egy hét múlva telefonált, hogy három lakás van, nézzem meg, melyik lenne jó.- Eközben azért folyt a rendszerváltás. Te hogyan szemlélted ezeket a folyamatokat, amelyek körülötted zajlottak, s amelyek a te életedet, a te karrieredet, a te szakmaiságodat is befolyásolták, ha befolyásolták.- Az előbb elfelejtettem mondani, amikor voltak az első nagygyűlések, Érsekújvárott a főtéren Angyal Béla felesége a kezembe nyomott egy aláírási ívet, ami valami FMK-