Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Liszka József
- Úgy emlékszem, Novák Lacinak, a nagykőrösi kollégának, aki akkoriban nálunk járt. Akkor ő csak felvetette, a tudomány miért nincs ebben benne. Ennyi volt. Beszéltünk erről Hodossyval, és aztán nyilván született valami felhívás. Nem néprajzinak indult ez, hanem általában tudományosnak. Valami matematikai írás is megjelent valamelyik számban. Tehát nemcsak néprajzi volt, de végül is a néprajzi vonal lett masszív benne. Hirdettünk pályázatot, úgy emlékszem, arról, hogy katica bogár-röptetőkét gyűjtsenek. És akkor jöttek is be pályamunkák, bár én, mint mindig, elégedetlen voltam az aktivitással. Akkor ismertem meg Wiederman Évát, aki aztán művészettörténész lett, és akkor jelentkezett. Mások is, olyanok, akik aztán más vonalon érvényesültek. Angyal Bélát akkor ismertem meg, ő is az Iródiában publikált először történeti néprajzi tárgyú írásokat. Puskó Gáborral is akkoriban kerültem kapcsolatba, Helmeczi József, ő Kisgéresből. Az egész ország területéről jöttek be írások, nekem csak szerkesztgetni kellett. Ha annyi összejött, akkor egy-két Iródia-számba egy-két írás került. Ha viszont annyi anyag összejött, hogy egy külön számot tudtunk megtölteni, akkor tematikus szám lett. Néhány ilyen is lett. A legutolsó szám, amikor már úgy volt, hogy az Iródiát betiltották, és már össze volt állva egy néprajzi szám, azt a Gyula még valahogy elintézte a komáromi múzeum igazgatójával, Kajtár Józseffel, hogy a komáromi múzeum adja ki. Néprajzi füzet címen jelent meg, sorozaton kívül, de ugyanabban a formátumban. így ez a füzet az Iródiának egy ilyen végterméke, rejtett száma lett. Ez azért fontos volt az életemben. Aztán meg más hatása is lett, amit én álmomban nem gondoltam volna, hiszen mindig is úgy voltam, hogy nem politizálok. Nem akartam én ezekbe belefolyni. Engem maximum a szakmai közélet, de még inkább maga a szakma érdekelt. Én úgy gondoltam, hogy az Iródia is teljesen politikamentes, és erről teljesen meg voltam győződve. Nem vettem észre, hogy ott, az Iródián belül, az irodalmon, tudományon túlmenően esetleg más is zajlik. Ha egyáltalán zajlott. Mert még ma sem tudom. S ezért nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy az egész mozgalom szemet szúrt a hatalomnak, és betiltották. Érdekes módon, akkor jelentkeztem kandidatúrára Pozsonyba, de a járási ideológiai titkár elvtárs áthúzta, hogy nem mehetek. És akkor a Botík Jano, aki a témavezetőm lett volna, fölhívta őt telefonon, hogy hát mi van? Ezt csak személyesen tudja neki elmondani, és hogy szerdán fél nyolcra várja őt. És a Jano beült az autójába, és eljött fél nyolcra a Meszaroš elvtárshoz, aki közölte vele, hogy azért nem csinálhatom ezt, mert az Iródiában részt vettem, és ez valami rendszerellenes összeesküvés volt, és ez a büntetésem. De addig beszélhetett neki a Jano, hogy azért valami megoldást csak lehessen találni, hogy később behívatta a főnökömet a Meszaroš elvtárs, és rajta keresztül megüzente nekem, hogy egy év múlva megint megpróbálhatom, de addig angazsáljam magam. És az angazsálás abból kellett, hogy álljon, ez már a főnököm, Vida Pista ötlete volt, hogy volt egy szocialista munkabrigád a múzeumban, ami ilyen szocialista munkaversenyben vett részt. Csak nem tudom, kivel versenyeztünk. És ennek a munkabrigádnak én lettem akkor az elnöke. Nyitottam egy dossziét, ráírtam hogy BSP, és valami gyűlésről jegyzőkönyv került bele. De gyakorlatilag ugyanazt csináltuk, mint korábban. És utána egy év múlva, valami jelentésbe a főnököm bele tudta írni, hogy igen angazsáltam magam, és a BSP-t nem tudom hova vittem. Ez már 88-ban lehetett, s ezt követően mehettem Pozsonyba a kandidatúrára. Nagyjából egy évig jártam ezekre a orosz meg a német előkészítő dolgokra, és aztán az egész kandidatúrát elsöpörte a rendszerváltás. Nem kellett volna, hogy elsöpörje, de aztán végül is nem csináltam meg. Fölösleges volt az egész BSP-s dolog. 305 00
