Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
nyelv és irodalom szakos volt. Ez a három tanár lényegében hosszú időre megszabta a magyar gimnázium irányultságát és színvonalát. Nagyon szerettük őket, fiatalok voltak, ambiciózusak voltak, okosak voltak, nagyon sokat adtak nekünk a gimnáziumi években. Czíczer tanár úr korábban meghalt, de Zsámbok Tamás Tornaiján már a rendszerváltás előtt is nagyon lényeges ellenzéki tevékenységet folytatott. Pazderák Bertalant a 68-as események után elhelyezték keletre, Kassa felé, de visszajárt arra a vidékre. És hát emellett, mint említettem, Pákozdi tanár úr egy olyan egyéniség volt a gimnáziumi tanárok között, aki idősebb volt, Berlinben is tanult, ha jól emlékszem, és mindenhez értett. Talán érdekességként el lehet mondani, hogy olyan kerékpárt szerkesztett és hegesztett össze, amelyet lábbal is, és kézzel is lehetett hajtani. Az alapiskolában nagyon szerettem a kémiát és a földrajzot. Mindenképpen kémikus szerettem volna lenni. A gimnáziumban nagyon alacsony szinten tanították a kémiát, ez is befolyásolta talán azt, hogy végül is nem a kémia irányába mozdultam el az érettségi után, hanem a matematika vagy az irodalom irányába. Nem az irodalmat vagy a történelmet, a humán tantárgyakat választottam, talán azért, mert ki ne próbálkozna verseket írni fiatal korában, gimnazista korában! Jönnek az első diákszerelmek, Cselényi meg mások is nagyon komoly irodalmi tevékenységet folytattak, hát én is próbálkoztam, és mikor összevetettem a kollégáim verseivel, bizony, nagyon gyatrák voltak. Hiába szerettem az irodalmat, történelmet, tudatosítottam, hogy nem olyan adottságokkal rendelkezem, hogy irodalmi pályára menjek. Talán ez is befolyásolta, meg a tanárom is, hogy végül a matematikát választottam. Abban az időben ábrázoló geometria nem volt a középiskolában, de ilyen szak nyílt, az új tantervek már előirányozták a bevezetését. Matematikatanárunk próbált e területen is foglalkozni velünk. Úgy látszik, fölfedezte az ábrázoló geometria iránti vonzalmamat, és ő ajánlotta, hogy menjek erre a szakra. így a középiskolából ábrázoló geometria-matematika szakra kerültem. 56 őszére visszaemlékezve egy nagyon megrázó történet jut eszembe. 57-ben érettségiztem. Az érettségire készülve, késő éjszakáig tanultam, mint minden diák. Éjféltájt arra lettem figyelmes, hogy mozgás van a faluban. Mi ez a mozgás? Az őszi zuhogó esőben az történt, hogy egy kapu mellett valaki rátalált egy fiatal lányra. Egy szál ruhában volt, átfázva, dideregve. Kiderült, hogy egy 18 éves lány, aki Magyarországról került ide. Az édesapja pilóta volt, szörnyethalt, erre az édesanyja fölakasztotta magát, őt pedig intézetben nevelték. Az intézet kapuját kinyitották, és mindenki arra ment, amerre látott. Ez a lány maga sem tudta, hogy került el Hanvára az országhatáron keresztül. A faluban nagyon sok család be akarta őt fogadni. Persze többször elvitték kihallgatásra, a lelkészünk, Szakáll János református tiszteletes kísérte el, mert ő tudott némileg oroszul is, szlovákul is. Egyszer azt mondták neki, hogy nem kell a lánnyal mennie, mert csak rutinellenőrzést tartanak. És többet a lány nem került vissza. Ez olyan megrázó élmény volt, amely ráébresztett bennünket, hogy mi is történik Magyarországon. Fölkerülve az egyetemre, az ember ezek után teljesen másként értékelte és hallgatta a marxista-leninista előadásokat a kommunizmusról és a kommunizmus emberségességéről. Említettem Szakáll János tiszteletes urat, aki fantasztikus szónok volt. Olyan kitűnően prédikált a templomban, hogy amikor megnősültem, a nejemet is elvittem, hallgassa meg őt. Azok a tartalmas prédikációk, minden szívhez és minden ember érzelmeihez eljutottak. Szakai! János tiszteletes úrhoz már egyetemistaként 261 LÁSZLÓ BÉLA
