Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
LÁSZLÓ BÉLA 262 is mindig ellátogattam, ha odahaza voltam, és mindig kellemes beszélgetést folytattunk. Olyan lelkipásztor volt, aki nemcsak kiváló szónok, hanem kiváló irodalomtudós is volt. Öröm volt hallani, ahogy mesélt és beszélt a magyar irodalomról és a magyar költészetről. Nagyon sokat lehetett tőle tanulni. Fölkerültem az egyetemre, és az első élményem a Švejk volt, akkor játszották a mozikban. Minden mozi tömve volt. A Tatra moziban az első sorba kaptunk jegyet. Az egész mozi nevetett és jól szórakozott a Švejken, s én bizony nem értettem semmit a Švejkbôl. Elképzelhető, hogy ilyen szlovák tudással mit kellett végigszenvedni az első hetekben, hónapokban, hogy az ember az egyetemen megmaradjon. Először novemberben, mindenszentekre mentem haza látogatóba, és úgy mentem haza, hogy nem megyek vissza az egyetemre, mert annyira nem értettem még november elején sem az előadásokat, főleg matematikából, mert az egy külön nyelvezet. De ezt nem mertem megmondani a szüleimnek. Mégis visszamentem, és már kezdem érteni az előadásokat. Az első élmény az volt, amikor hosszú hetek után megértettem a függvény folytonosságát. Nagy öröm volt számomra. Talán ez volt az első pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy akkor mégiscsak itt maradhatok az egyetemen, mégiscsak fog ez menni. Az első vizsgám éppen annál a tanárnál volt, aki az analízist tanította, s tudott magyarul, Magyarországon az első világháború előtt diákként matematikai verseny győztese is volt. Hluóil Károly professzor úr már idősebb ember volt. Ő vizsgáztatott, és a szókincsem még mindig nagyon gyatra volt szlovákból, s azt mondta, ha úgy gondolom, mondhatom magyarul is. Talán jó, hogy fölhozunk ilyen eseteket is, hogy akkor, a háború után, a kitelepítések, nemzetiségi konfliktusok után nem volt probléma a tanárnak azt mondani az egyetemen, hogy tessék, akkor magyarul is felelhet. Én elkezdtem hol magyarul, hol szlovákul felelni. A kollégák nagyon kedvesek voltak, sosem éreztették velem, hogy nem tudok jól szlovákul. Voltak szlovákok keletről is, nyugatról is, és Morvaországból is a csoporttársak között. Az első vizsgán egyest kaptam, és ez nagy dolog volt, hogy végül is a tanár megadta az egyest erre a feleletre. Ez a tanár egy fél év múlva, amikor újból vizsgáztam nála, azt mondta a vizsga után, hogy no lám-lám, már egészen jól tud szlovákul. Ugyan akad-e most Szlovákiában egy olyan egyetem, ahol egy magyar diák, aki nem tud tökéletesen szlovákul, a tanár azt mondja neki, no lám-lám, milyen jól tud már szlovákul. Azt hiszem, nagyon ritka az ilyen eset. Ezek azok az élmények, amelyek megmaradtak számomra, hogy mit jelent az emberség, mit jelent a tanári hozzáállás, megértés. Abban az időben, az 50-es évek végén az általános tantárgyak, mint a marxizmus-leninizmus, pedagógia vagy pszichológia tantárgyak vizsgáihoz még nem volt meg a szókincsünk. Megtudtuk, hogy a tanárok között többen tudnak magyarul. Vizsga előtt elmentünk hozzájuk, és megkértük, nem vizsgázhatnánk-e náluk magyarul. Mindig beleegyeztek. így magyar nyelven vizsgáztatott Gyurics professzor pszichológiából, Onódi tanár úr a politikai tantárgyakból, Vajcík professzor pedagógiából. Az első év után bekerültem az Ifjú Szívekbe. Az ott töltött évek nagyon kellemesek voltak, azt hiszem, minden Ifjú Szív-es úgy emlékszik rá, hogy az egy fantasztikus időszak volt. Az egyetemi évek nagyon kellemesen zajlottak Pozsonyban. Ritkán jártunk haza, lényegében csak mindenszentekre és karácsonyra, vizsga után pedig februárban, utána már csak húsvétra. Az életünket Pozsonyban töltöttük, szombaton és vasárnap színházba, moziba, sporttalálkozókra jártunk, igazi diákéletet éltünk, a szórakozást is beleszámítva természetesen. Azt hiszem, a mai
