Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
LÁSZLÓ BÉLA 260 ték be édesapámat a hivatalba, aztán föl a járásra is, győzögették. És egyszer édesapám eltűnt. Nem jött vissza. Kerestük, nincs sehol. Jó három-négy nap után jött vissza elcsigázva, éhen-szomjan. Állítólag fönt a hegyekben valahol kitették az erdő közepén őt, ha nem akarja aláírni a belépési nyilatkozatot, menjen haza pénz nélkül, minden nélkül. Több napon át gyalogolt haza. Ezek az emlékek valószínűleg olyan nyomokat hagytak bennem, amelyek talán az egész életemre kihatottak. A kollektivizálás megtörtént ugyan, de volt egy időszak, amikor vissza lehetett kérni a földeket. Édesapám bátyja, András bátyánk, aki korábbanbírája is volt a falunak egy időben, ő visszakérte a földjét, de csak néhány évig bírta. A faluban volt egy kiváló kertész, aki kertészetet vezetett, és mi, fiatalok odajártunk dolgozni az iskolai szünet alatt. Nyolc-tíz fiatal dolgozott ott, kapáltunk, termeltünk zöldséget, gyümölcsöt és jártunk eladni. Héti Géza bácsinak hívták a kertészt. Nem tudom, miért, de szerette, ha én megyek vele eladni az árut. Este fölpakoltunk egy kis teherautóra, és kora reggel fölmentünk az északi településekre. Nagyon hamar, 4- 5 óra alatt eladtuk a kis teherautónyi árut. Ott is találkozott az ember a szlovák nyelvvel. Jól jött, amit a betelepített szlovákoktól megtanultunk. Ettől eltekintve, hiába tanultunk szlovákot már a gimnáziumban is három éven át, érettségi után is bizony a szlovák nyelvtudásom nagyon gyönge volt. Amikor az egyetemre fölkerültünk, ez nagyon kevésnek bizonyult. Azon a vidéken érdekes módon nem volt erős a reszlovakizáció. Csak egy-két család reszlovakizált. Különbséget amiatt az emberek nem tettek egymás közt, hogy ki reszlovakizált vagy nem. Édesanyám nagyon szeretett olvasni, és mindig említette, hogy ő tanítónő szeretett volna lenni. Édesanyám volt az, aki mindnyájunkat, mind az öt fiút arra ösztönzött, hogy tanuljunk. Amint említettem, legidősebb bátyám Sárospatakon tanult a később kitelepített tanító és a tiszteletes úr fiával. Ők mind a ketten ottmaradtak ismerősöknél Magyarországon. Emlékszem rá, hogy a bátyám nagyon sokszor nézegette a sárospataki indexét és nagyon sajnálta, hogy nem tanulhatott tovább a határ miatt. A gimnáziumi évek Tornaiján zajlottak, és ez nagyon meghatározó volt számomra. A mi évfolyamunk volt a második magyar gimnáziumi évfolyam. Az előttünk lévő évfolyamból kiváló diákok kerültek ki. Abba az osztályba járt például Cselényi László, aki irodalmi estéket szervezett, amelyeken ő volt az összekötő szöveg szerzője, mi pedig prózai szövegeket olvastunk fel .verseket szavaltunk. Az udvarban, ahol a magyar gimnázium két osztálya volt az egyik oldalon, a másik oldalon Pákozdi tanár úr lakott, aki azokat a diákokat, akik az ilyen estékről nem tudtak hazautazni, mind elszállásolta. Volt úgy, hogy 15 diák aludt nála. Egy olyan környezetbe csöppentünk bele, ahol kiváló diákok voltak. Tornaiján akkor, a nevére már nem emlékszem, mozgássérült újságárus volt, aki, nem tudjuk hogyan, milyen módon, de beszerezte nekünk a magyarországi könyveket, regényeket, irodalmi műveket, beszerezte a magyar újságokat, hetilapok, havilapok, és árulta nekünk pult alatt. Akkor, a háború után jelentek meg Magyarországon olyan kis sárga borítású és nagyon gyatra papírra nyomtatott regények, Jókai, Mikszáth és a többi klasszikus regényei, és ezeket mind megvettük. A mai napig ott vannak a könyvtáramban összegyűjtve. Ilyen irodalmi élet és kultúráiét folyt akkor Tornaiján. Ezt még megtetézte, hogy amikor mi kezdtünk, három fiatal ambiciózus tanárt helyeztek a gimnáziumunkba, Zsámbok Tamás földrajz-történelem, Czíczer János matematika-fizika és Pazderák Bertalan pedig magyar
