Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
224 N 00 u tam állományban. Tehát a 70-es években én a legkedvesebb tárgyaimat, nyelvtörténetet, nyelvjárástant oktattam, ami nekem mindig a szívügyem volt. Csak hát 1975-ben egy olyan helyzet állt elő, hogy a minisztériumban akkor készítették elő azt a tervezetet, amely a természettudományi tárgyak szlovák oktatását irányozta volna elő. Én ennek a tervezetnek a pontos tartalmát és lényegét nem nagyon ismertem, de az eredménye rögtön megmutatkozott Nyitrán, mert 75 szeptemberében a természettudományi szakokra a magyar tagozaton már nem vettek föl hallgatókat. Elkezdődött egy tiltakozási hullám, amely akkor még csak levelezésben mutatkozott meg. László Béla volt többek között a szervezőjük. És ezekben én is ott voltam. Egyéb más ügyek is adódtak. Az 1976-os furcsa év volt. Arra emlékszem, amikor életemben először kerültem a titkosrendőrséggel kapcsolatba. Kassán volt egy kihelyezett részlege a tanszéknek. Mi, előadók jártunk ki, és ott jöttek össze a levelező hallgatók Kelet- Szlovákiából. És hát Gágyor Péter körül szerveződött akkor ott egy társaság. Az egyik alkalommal volt a Csemadokban egy hivatalos előadásom Rákóczi születésének az évfordulójára. És jelentés érkezett, hogy nemcsak Rákócziról volt szó ezen az előadáson. A lényeg az, hogy Nyitrán beszűkültek a keretek. A magyar tanszékre még vettek föl hallgatót, mert az akkori koncepció szerint a magyar nyelvet nyilván továbbra is magyarul oktatták volna. Végül úgy döntöttem, hogy eljövök a tanszékről. Csakhogy a tanítás nagy gondot jelentett, mert sehol nem kaptam helyet. Végül Dunaszerdahelyre kerültem a múzeumba.- Nincs benned hiányérzet amiatt, hogy a nyelvészeti pályafutásod nem teljesedhetett ki? Téged általában történelemtanárként tartanak számon, de aki jobban ismer, az tudja, hogy a nagy szerelmed a nyelvészet.- Van, azóta is van. Egészen komolyan foglalkoztam elsősorban a nyelvjáráskutatással. Hisz még később a Csemadokban is minden évben nyelvjárásgyűjtő-táborokat szerveztem egyetemisták számára. Nagyon sok ma ismert személy, például Bárdos Gyuszi is lelkes tagja volt ezeknek a nyelvjárásgyűjtő-táboroknak.- Életed fontos állomása, hogy amikor Nyitrán dolgoztál, a Zoboralján, Zsérén laktatok. Miért olyan fontos ez a falu számodra?- Hadd mondjam el a történetét, hogy kerültünk mi Zsérére. 1970-ben, az első évben amikor odakerültem, egy díványon aludtam a tanszéken. 71-ben, nyáron házasodtam meg. És hát a feleségemmel megegyeztünk, hogy utánam jön Nyitrára. Valami helyet kellett keresni, ahol tanítani fog. Be kellett adni a kérvényt, és a járási iskolaügyi osztálytól jött a válasz, hogy Zsérére helyezték őt. Miután a kinevezése megvolt, kimentem Zsérére, hogy körülnézzek, milyen ez a falu. Addig nem jártam ott, nem ismertem csak a szakirodalomból a Zoborvidéket. Meglepetés ért, mert az akkori MNV-elnök, Gál László irodájába bementem, érdeklődtem, és egy nagy Petőfi kép volt az irodájában. Mondtam, hogy a feleségemet idehelyezték. Ő pedig mondta, hogy az nem úgy van ám. Ha a felesége itt akar tanítani, itt is kell lakni. Mi meg úgy voltunk, hogy semmiféle födél nem volt a fejünk fölött, az volt a legfőbb gondunk, hogy milyen albérletet szerzünk majd Nyitrán. Hát akkor ideköltöznénk, mondtam. Volt egy üres tanítólakás, rögtön megmutatta. És ott laktunk Zsérén.
