Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
kategória. Ezért jogilag ekkor még nem lehettem a színház alkalmazottja. A Csemadok mellett a színházat is irányítottam. Közben rájöttem, hogy hiába szabok én bármilyen feltételt az önállósítással kapcsolatban, ha én magam nem vágok neki, az ügyintézést senki sem fogja elkezdeni. A késés következtében könnyen lehet, hogy soha nem válik önálló létesítménnyé a Thália Színpad. Ennek a folyamatnak természetesen komoly előzményei is voltak. 1989 augusztusában az önállóság kérdése, mint korábban már annyiszor, újból a felszínre tört. A megfelelő tárgyalásokra azonban nem került sor. Megbeszéltük Gyürével, hogy nem várunk a sült galambra, tenni kell valamit. Ő hivatalos művészeti vezetői státuszban megpróbálta a kassai kerületi nemzeti bizottságon keresztül előbbre vinni az ügyet. Beadta a megfelelő kérvényt, de hát egy kérvénynek mindig az a sorsa, hogy beadják, aztán az illetékesek el is feledkeznek róla. A kerületi nemzeti bizottságon dolgozott akkor Máté László is, mint kerületi tanfelügyelő. Én Csemadok-titkárként annak a meglátásomnak adtam hangot, hogy fölöslegesen próbálunk ott tárgyalni, ahol nincs jogcím az önállósítás megadására. Ez országos szintű kérdés és feladat. Tanácsoltam, üljünk be az autóba, menjünk el Pozsonyba a Kulturális Minisztériumba. Mindketten kapargatták egy kicsit a fejüket, természetesen arra gondolva, hogy megkerülve mindenkit, az illetékeseket, a komáromi igazgatóságot- ahol akkor Takács Ernőd volt az igazgató -, nem tanácsos pozsonyi tárgyalásokba bocsátkozni. Ha ti, mint állami hivatalnokok, nem meritek a felelősséget vállalni, én, mint Csemadok-titkár, megteszem. A Csemadok miért ne lenne jogosult egy ilyen közérdekű ügyet felvállalni. Én a Csemadok nevében vállalom, ti pedig, mint vezetőségi tagok, szintén ott lehettek. Nem ti kezdeményeztétek mint kerület, még csak nem is a MATESZ kihelyezett tagozata, tehát a kassai Thália Színpad, hanem én a Csemadok tagsága nevében. Elmegyünk s tanácsot kérünk, hogyan lehet önállósítani a színházat. Erre 1989 augusztusában került sor. Telefonon megbeszéltem a miniszterhelyettessel, hogy fogadjon bennünket, és eljöttünk Pozsonyba. A tanácskozás végkicsengése az volt, hogy nem is reménytelen az ügy. Érezni lehetett, hogy valamilyen lazulásra vagy inkább helyezkedésre már a minisztériumban is sor került. Az intézkedés a minisztérium részéről azonban novemberig nem folytatódott. Válasz - legalábbis Kassára - nem érkezett. Egészen 1990 februárjáig nem történt különösebb előrelépés csak az, hogy a Thália társulata és a színpártolók kinyilvánították, hogy a Thália a Magyar Területi Színháztól független színházként fog a jövőben tevékenykedni, függetlenül attól, hogy a minisztérium beleegyezik-e, vagy sem.- A korabeli sajtó szerint Önök 1989 decemberében írtak egy nyílt levelet Chudík miniszternek.- Én úgy emlékszem, hogy ez már 1990 januárjában vagy februárjában történt. Nemcsak levelet írtunk, bonyolultabb volt a dolog. Szóval 1989 decemberében megkezdődtek a próbák. Beke Kassára költözött. Mindennapos téma lett az önállósítás kérdése. Ezt könnyű kinyilvánítani, de sok mindenre van szükség hozzá. Kellett volna egy hivatali épület, próbahelyiségek, raktárak, gépjárművek, szóval minden, ami egy színház folyamatos létéhez szükséges és amit tulajdonképpen a színház húszéves egzisztenciája alatt nem sikerült elérni. Bekével kitaláltuk a következőket - igazából talán nem is kellett kitalálni, 199 KOLÁR PETER
