Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
KOLÁR PÉTER 190 tetotthonból, és elfoglaltam helyemet a BME Münnich Ferenc nevét viselő kollégiumában. Életem új szakasza következett. Nagyon érdekes tankörbe jártam. Négyen voltunk Szlovákiából, úgy, hogy ketten a prágai főiskolán és minisztériumon keresztül kaptak kiküldetést, az egyik lány, aki korábban szintén a kassai ipariba járt, a szlovák minisztériumban kapott ösztöndíjat. Én pedig elfoglaltam a helyemet a tankörben. Négyen voltunk Szlovákiából, öten Vietnamból, egy algériai berber fiú és tíz magyarországi. így állt össze a tankör. Visszakanyarodom 1973-ra. Ekkor már úgy nézett ki, hogy befejezem az egyetemet. Ezt azért mondom, mert mellette már megint elkezdtem sok minden egyebet csinálni. Tudniillik, úgy látszik, a betegségeim közé tartozik, hogy nem bírom ki anélkül, hogy valamit ne szervezzek. Mivel akkor más lehetőségünk nem volt, megszerveztük a Szocialista Ifjúsági Szövetséget és megalakítottuk a budapesti alapszervezetét. Fél évvel később létrejött a magyarországi úgynevezett hlavný výbor, főbizottság. Sohasem neveztük így, de papíron ez volt. Ennek ürügyén összegyűjtöttük a Magyarországon tanuló diákokat. Több mint háromszázan tanultak akkor Pesten. Aztán volt még egy külön részlegünk. Százhalombattán akkor építették az üzemet, és kb. ötszáz fiatal dolgozott ott Szlovákiából. Szlovákiaiak építették. Velük is kialakult egy laza kapcsolat. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy különféle irodalmi és kulturális műsorokat szerveztünk, színészeket vittünk le hozzájuk Budapestről, a Sebő együttestől kezdve, akik ez idő tájt kezdték a táncházmozgalmat.- Ez a szervezés a szlovákokat és a magyarokat is érintette?- Az igazság az, hogy kb. húsz-harminc szlovák anyanyelvű diák lehetett Magyarországon. A többiek magyar nemzetiségűek voltak. A szlovákok közül egynek a nevét említeném, Segeš Vladonak hívták. Amikor Pesten az Eötvösön tanult, öt szót sem tudott magyarul. Tolmáccsal vizsgázott az első évben. Később vele volt a legnagyobb probléma, mert nem volt hajlandó visszajönni Magyarországról Szlovákiába. Megtanult tökéletesen magyarul. Olyan közelinek érezte magához Magyarországot, hogy egyszerűen nem tudtuk rábeszélni, jöjjön haza. Szóval az egyetemi éveknek meg a környezetnek nagyon nagy hatása lehet. Nem mindenkire, de a legtöbb emberre igen. Komolyan mondhatom, Pesten nem volt annak idején semmiféle nemzetiségi problémánk, mármint a diákok között. Igaz, jobban visszaemlékezve azért volt egy-két eset. Csehszlovákia későbbi főkonzuljának volt két lánya. Ikrek voltak. Az elvtárs szlovák ember volt, aki a mai értelmezésben talán az SNS-nek lehetne a tagja. Két lányát az egyetemi évek viszont teljesen megváltoztatták. Szlovák-magyar szakra jártak az Eötvösön. Az egyik az egyetem után egy jugoszláviai fiúhoz ment férjhez, a másik egy lengyelországihoz, és mind a ketten Magyarországon maradtak. Ebből alakult ki a probléma, mert az apjuk, mármint főkonzul, rajtunk akarta elverni a port. A másik eset pedig a következő volt. A szlovákiai fiatalok a nagykövetség kereskedelmi kirendeltségén jártak össze, az akkori Rózsa Ferenc utcában. A felújított épületben nagyon szép helyiségek voltak. A portás egyszer nagyon felbőszült azon, hogy mindig magyarul beszélünk egymás között. Elkezdett üvöltözni, hogy ez csehszlovák felségterület, itt másképpen, mint az állam nyelvén tilos beszélni. Mi másnap rögtön panaszt emeltünk a nagykövetnél. Dvorský nevezetű volt a nagykövet, akit rendes embernek ismertünk. A főkonzul Havasi nevezetű volt. Nevéből is
