Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
karingós. Ezt használták fel. Akkoriban minden főiskolásnak joga volt sikertelen vizsga esetén háromszor újból próbálkoznia. A törvény azonban kimondta, hogy ezt a jogot a dékán vagy a rektor megvonhatja. Meg is vonta, s így egyetemi tanulmányaim elhanyagolása miatt zártak ki az egyetemről.- Ekkor hányadéves volt?- Harmadik évfolyamba jártam. Harmadik végén kellett kimaradnom. Kérvényeztem, hogy folytathassam esti levelező tagozaton. Jóval később meg is kaptam rá az engedélyt úgy, hogy második évfolyamban folytathattam volna az 1970-71-es tanévben. Az értesítést 1971 végén kaptam meg. Az esti levelező tagozat azonban nem öt, hanem hatéves volt. Veszítettem volna két évet, plusz még egyet, összesen tehát hármat. Közben nem is jártam, járhattam az órákra, hiszen mindig a színház vagy a Csemadok körül szorgoskodtam. Kassa városa akkor vált önálló járássá és lett önálló jogú város-járás. Ekkor vált ki a Csemadok városi bizottsága is a járásiból és kapott egy jó épületet a város központjában, a Lenin utcának nevezett főutcán. Ez lett a bástyája mind a Tháliának, mind a kassai magyar kultúrának. A klub és minden egyéb ott működött. Ez persze szemet szúrt egyeseknek, s 1973-ban ki is penderítették onnan a Csemadokot és minden egyebet, ami nem tetszett, mert túlságosan veszélyesnek ítélték, gondolom, a magyar koncentrálódást. Az, hogy külföldiek, magyarországiak is jártak oda, különösen nyugtalanította az akkori illetékeseket. Visszaemlékszem, hogy a helyiségek megtartása érdekében mindent megtettünk, hogy a gyanút eltereljük magunkról. Például 1970 nyarán meghívtuk a szovjet katonai helyőrség fiataljait egy találkozóra. Persze megideologizáltuk, hogy mi barátkozni akarunk. Úgy hiszem, komoly gondot okoztunk a szovjet katonai városi vezetésnek, mert ellentmondani nem akartak, de azért sem lelkesedtek, hogy a fiataljaik velünk találkozzanak. A végén mégiscsak kialakult a dolog. Húsz kiskatona eljött, akikkel aztán megvalósítottuk ezt a mai napig emlékezetes találkozót. Mert a dolog vége az lett, hogy a mieink átvették az uniformisokat, mi lefényképeztük őket a szovjet katonai egyenruhákban. Ennek következtében az egyenruháik meggyalázása miatt soha többet nem engedték ki szerencsétleneket a városba. A közlegények megpuhításával egy időben a másik helyiségben a parancsnokokat igyekeztünk vodkával eláztatni. Sikerült! Ezt csak mint érdekességet említem, hogy mi mindent megpróbáltunk a törzshelyeink megmaradásáért.- Mivel Indokolták a kizárását a pártból?- A kizárást tulajdonképpen konkrétan semmivel. Összehívtak minket a legnagyobb előadóterembe, az összes főiskolást, és felolvasták azoknak a nevét, akiket kizártak. Persze mindenki igyekezett megtudni, hogy mégis mivel indokolják. Én is írásban kértem magyarázatot, s beadtam egy kérvényt. Papírforma szerint ugyanis lehetett felvilágosítást kérni és felülvizsgálati kérelemmel élni. Nem volt nagy remény, hogy választ kapunk. Válasz helyett utólag mindenkit behívtak az átigazoló bizottság elé. Érdekes felidézni, hogyan nézett ki az átigazoló bizottság. Benne volt a főiskolai pártszervezet elnöke, akit úgy hívtak, hogy Pavol Kačmár. Helyet foglalt a „bandában" a rektorhelyettes, Rudolf Sámson. Ő egyidejűleg a Matica slovenská kerületi elnöke és a kerületi pártbizottság tagja is volt. Az már szinte lényeg-
