Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
gom, és a kérdés csak az, hogy a párttagságból adódó esetleges lehetőségekkel hogyan tudok élni. Ez alatt természetesen nem azt értette, hogy a saját érdekemben, hanem a köz érdekében. Nem frázisként, hanem szó szerint értette, hiszen egész életével bizonyított, egyébként anyagi és minden egyéb szempontból bizonyosan előbbre juthatott volna, s nem halt volna meg vagyontalanul hatvanéves korában. Még visszatérnék 1966-hoz. Akkor költözött az egész család Kassára. Volt egy húgom, aki szintén ebben az évben érettségizett. Hogy együtt járhassunk tovább iskolába és valahogy könnyítsünk a sorsunkon - apukám ekkor már nagyon beteg volt -, mind a ketten a kassai műszaki főiskolára jelentkeztünk. A húgommal egy osztályba kerültünk. Neki azonban egyáltalán nem tetszett a műszaki pálya. Tudniillik gépészeti szakon folytattuk a tanulmányainkat, annak ellenére, hogy én például közben tovább folytattam a zenei tanulmányaimat is az esti konzervatóriumban. Tanárom, Kunovjánek révén, aki egy Brünn melletti morva ember volt, bekerültem a Strojár elnevezésű szlovák népművészeti együttesbe. Ő volt ott a zenei vezető, én meg így lettem egy szlovák zenekar prímása. Ennek köszönhetően ismerkedtem mega szlovák és részben a cseh népzenével. Közben természetesen az Új Nemzedékben és a Csemadok tánccsoportjában is aktívan működtem. 1968-ban megpróbáltunk az ifjúsági szövetségen belül magyar szekciót létrehozni. Országos viszonylatban megalakult a Magyar Ifjúsági Szövetség, ennek a kassai részlegét szerveztük meg. A Magyar Ifjúsági Szövetség tehát Kassán is elkezdte működését. Sajnos a tevékenységre csak néhány hónap állt rendelkezésünkre. A kassai vezetőségében, illetve szervezőbizottságában én is ott voltam. A kassai ifjúságot tömörítő Új Nemzedék klub már 1962-től működött. Ez alkotta a kassai MISZ alapját. 1968 végén felvetődött, hogy jó lenne Fábry Zoltánról elnevezni a klubot. Meglátogattuk Stószon Fábry Zoltánt, aki annak ellenére, hogy engem jól ismert, majdnem kidobott a társaimmal együtt. Még meg se haltam, és már emléket akartok állítani nekem? - dohogott. Nagyon ellenére volt, hogy róla nevezzük el a klubot. 1969 végétől mégis Fábry Klub néven működtünk tovább. Ő kapta meg az egyes számú tagsági igazolványt. Ezután megenyhült, de ennek ellenére a néhány hónappal később bekövetkezett haláláig emlegette az ellene elkövetett „merényletet”. Ez az epizód is azok közé tartozik, amelyekre az 1968-69-es számtalan esemény közül jó emlékezni, amint a cenzúrázatian beszélgetésekre is Zoli bácsival.- Mennyire tartották a kapcsolatot a pozsonyiakkal?- A klubokon keresztül folyamatosan és intenzíven együttműködtünk. Hajói emlékszem, a József Attila Klubnak minden szerdán volt összejövetele, ahová fanatizmusunkban Kassáról hetente elutaztunk, hogy a legfrissebb hírekről tájékozódjunk. A klub már akkor is itt működött, ebben a Csemadok-épületben, ahol most beszélgetünk. Általában Pozsonyban kellett aludnunk. Ehhez kapcsolódó fura élmény: a Csemadokkal szemben lévő Tátra Szállóban kerestünk szállást, ahol akkor még nemcsak szobát, hanem ágyat is lehetett bérelni, természetesen teljesen ismeretlen szobatársakkal. Az ágybérlet számomra akkor még teljesen ismeretlen fogalom volt. 13 koronába került egy ágy. Ehhez viszonyítva a mai szobadíj kifizethetetlennek tűnik. Szóval abban az időben nagy volt az összefogás a szlovákiai magyar fiatalok között. Ami a legfontosabbnak számított, tudomást szerezhettünk arról, hogy
