Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gombik Róbert
GOMBÍK ROBERT 120 - Nem. Ezek nagyon nehéz idők voltak. Mi tudtuk, hogy kemény lesz, de nem tudtuk, hogy ilyen kemény. Ez olyan, mint amikor az ember tudja, hogy a tűz éget, de mikor megégett, akkor tudja valójában, mi az égés. Kegyetlen volt, mert akkor Szlovákiában mi voltunk az elsők, a legrosszabbak. Huszonnégy órás megfigyelés alatt álltunk. Akárhova mentem, mindenhol vagy civil autó, vagy provokative rendőrautó ment lassacskán utánam. Ha látogatóba mentem bárhová, a rendőrautó is kísért. Aztán hazakísért. A postámat természetesen fölbontották, a telefonom lehallgatták, és titkos házkutatásokat is végeztek. Ezt onnan tudtam, hogy megtanultuk, hogyan kell csinálni. Mindig egy cérnadarabkát tettem az ajtóba, és ha láttam, hogy le van esve, tudtam, hogy látogatóim voltak. Meg kell azt is említenem, hogy sok ember mellettem állt és támogatott. Amikor eltűntem, letartóztattak, a hívek mentek a plébániára kérdezni, hol a káplán. Nem kaptak kielégítő választ, ezért másnap már buszokkal akartak menni Nagyszombatba érdeklődni, hogy hol vagyok, mi van velem, és hogy a püspök miért nem csinál semmit. Csak azt akarom mondani, hogy sokan tudták, mit csinálok.- Hol voltál te akkor?- Szencen, szenei káplán voltam. Meg kell említenem, hogy elterjedt, mit tettem, ezt nem lehetett eltitkolni, a prédikációból is lehetett érezni. Fölfigyeltek a pozsonyi ellenzék képviselői is, például Janko Budaj. Meglátogattak, és fölvettük a kapcsolatot. Az a hír járta, hogy a vasárnapi szentmisémen több pozsonyi autó volt, mint akármilyen más. Janko Budajjal nagyon jó kapcsolatban voltunk. Sokszor meglátogattam őket Pozsonyban, és amikor a későbbiekben nehezen találtam állást, ő kölcsönözte nekem a saját könyvét, még megvan most is, hogy a fűtői vizsgát le tudjam tenni. Le is tettem sikeresen. Még a legelején magához vett az építkezési vállalathoz.- Téged akkor kirúgtak a papi állásodból?- Igen, kirúgtak egyik napról a másikra.- Mikor hazajöttél Pozsonyból, rögtön utána?- Nem, utána még hagytak. Szeptember 15-én jött a rendelet, hogy este már nem végezhetem a misét. Azonnal ki kellett költözködnöm a plébániáról, nem volt hova mennem. Ahogy az egész életemben, Isten most is megsegített. Azonnal jelentkezett egy öreg asszonyka, 76 éves volt, és magához vett. Mondták is neki, hogy nem félsz, elveszik a nyugdíjadat és meghurcolnak miatta. Hát nem félt.- Ezt csak úgy magától?- Igen. Mindennap járt templomba, s mivel este már nem tartottam a szentmisét, ment a plébániára érdeklődni, hogy mi történt. Látta, hogy csomagolok, erre felajánlotta, menjek hozzá. Ez egy fantasztikus özvegyasszony volt, Gabriela Martisovának hívták. Munkát meg egy mérnök ajánlott fel, Radzo nevezetű, egy hívő családból. Segédmunkásként dolgoztam nála egy építkezési vállalatnál a raktárban. De megfáztam, tüdőgyulladást kaptam, fél évig beteg voltam, kórházakba