Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gombik Róbert
jártam. Ebben az időben is, és utána is nagyon nagy segítségem volt néhány család. Galgóczyékat meg kell említeni, és a fiukat, a zselízi esperes Rudi Galgóczyt, ő volt a főministránsom. Akármikor jöttem, mindig tudták, mit kell csinálni. Az első az volt, hogy kitették az ételt az asztalra. Akárhova mentem, mindig tudták, hogy éhes vagyok. De mindenhogyan segítettek, ugyanúgy, mint a Kollárik család. A kántorom a Robi barátom volt. Mindenben segített a nővérével együtt. Az édesanyjuk nagyon kedves asszony volt. Édesapjuk akkoriban halt meg. Aztán eléggé otthon éreztem magam Heriban Lászlónál, a magyarbéli plébánosnál. Hozzá is akármikor mehettem. Ő most Naszvadon plébános. Voltak még többen, akik nem féltek, és miattam meghurcolták őket. Kollárik Róbert nagyon tehetséges művésziélek volt, miattam nem vették föl sem a konzervatóriumba, sem a zeneművészeti főiskolára. Ő rendesen megsínylette.- De hát ennek tudatában volt, gondolom?- Igen, csak én sajnálom, hogy nem lett belőle nagy művész. Lehetett volna.- Aztán a betegséged után mi történt veled?- Ez nagyon érdekes volt. Mivel az előző munkahelyemre már nem mehettem viszsza, munkát kezdtem keresni. Mert akkor kötelező volt a munka, és mindig kellett valami igazolást hozni, hogy van munkahelyem. Voltak olyan napok, amikor reggeltől estig jártam munka után. Mikor kérdezték, mit szeretnék csinálni, mondom, takarítótól, kertésztől az igazgatóig akármilyen állást vállalok. Hát mindenfélét csináltam, de két hét után rendszerint megjelentek a titkosok és azt mondták, ilyen börtöntölteléket, ilyen lázítót, ilyen gazembert hogyan foglalkoztathatnak. És általában mindig elbocsátottak. Egy helyen voltam hosszabb ideig, talán egy évig. A püspöki kórháznak volt egy kirendeltsége Dunajská Lužnán, egy gyermekkórházban voltam mint karbantartó. Később tudtam meg, hogy miért dolgozhattam ott. Bár nővérkék is voltak, azt nagyon figyelték, de ők is figyelmeztetve voltak. Nem is keresték velem túlságosan a kapcsolatot. De a vezetője ennek a kis kórháznak egy kedves nővér volt, aki kivetkőzött és együttműködött. Tehát azért is, mert felügyelet alatt voltam. Ott mindent csináltam, fűtő is voltam, jól jött a vizsga, bár gyakran futott a nővérke éjszaka, hogy megfövünk, uram. Mert féltem, nehogy fázzanak, és mindig jól megraktam a kazánt. Mindent csináltam. Ha az asztalnak kiesett a lába, meg kellett megcsinálni, ha a vécé csöpögött, azt is nekem kellett megcsinálni. Később egy eléggé jó helyet kaptam ismeretség által. A szenei vendéglátó üzem igazgatója befogadott, és télen recepciós voltam az Amur Hotelban. Majd a tó másik felén, az északin is ilyen elszállásoló recepciós voltam, nyáron meg a kempingben voltam amolyan kisfőnök. Közben Pozsonyba kerültem. Nagy volt a nyomás itt is, ezért ki is cseréltem a szenei lakást pozsonyira. Barátom, Jozef Valček Szencre, én pedig Pozsonyba mentem. Nekem jól jött Pozsony, ott a központban lehettem, így szorosabbra fűződött a kapcsolatom Mikloškóval és Ján Čarnogurskýval. Amikor ügyvédet kerestünk, senki nem akart vállalni, és valaki azt mondta, hogy próbáljátok meg a Čarnogurskýt. Ő sokáig gondolkodott, majd azt mondta', idem do toho. Vállalta. Meg kellett fizetnie érte, mert fél év múlva kirúgták az ügyvédi kamarából.- Ő akkor már aláírta a Chartát, nem? 121 GOMBÍK RÓBERT
