Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Sidó Zoltán

SIDÓ ZOLTÁN

582 lem. „Lakás?” „Nem.” „Fizetés?" „Nem.” Személyi dolog, hiszen a Csemadoknak 82-ben országos közgyűlése lesz. Én arra kérem a miniszter elvtársat, egyezzen bele, hogy Petrik József ne legyen az országos titkárság titkára. Miért? S mondom, mert a belügyminisztériumnak dolgozik, fizetett alkalmazottja. „Biztos ebben?” S mondom, hogy igen. Tudom. S erre gondold el, Miroslav Válek, a párt központi bizottság elnökségének tagja, talán tudod, hogy a miniszterek közül egyedül ő, meg Colotka miniszterelnök volt az elnökség tagja, azt válaszolja nekem, akkor ragaszkodjon hozzá. Vadidegen embernek, akit először látott életében. „Ragaszkodjon hozzá. Mert nálam is volt itt egy, s én tudtam, hogy ki az. S most elvezényelték, s most találgathatom, hogy ki az ügyeletes besúgó.” így. Atyaúristen. „Van még kérése?" „Van. Én kérem, hogy ezt értékelje át, én nem fogok tudni vele együtt dolgozni. S hasonlóképpen a mostani főtitkárral sem, dr. György Istvánnal.” „Ő is besúgó?” S mondom, nem. Legalábbis nem tudom. „S mi a baj?” „Ordít a munkatársaival. És ez nem hivatal, ez egyfajta szolgálat. Ott nem szabad kiabálni. És egyébként is, más ember kell.” „És kit szeretne?” „Azt most nem tudom megmondani." „Mégis, így, kapásból.” „Én el tudnám képzelni Szilvássy Józsefet.” „Ki az a Szilvássy?” S mondom, az Új Szó kulturális rovatának a vezetője. „S van más tippje is?” „Esetleg Presinszky Lajos.” „No, az odébb van. Jó, akkor majd értesítem, s ne lepődjön meg, ha esetleg olyanok is meglátogatják és kérdezik, akik eddig nem kérdezték.” De ez már így szokott lenni, hiszen az országos elnöki tisztség az ebbe a nomenklatúrába tartozik. S valóban, körülöttem akkor beindult a... Én otthon elmondtam az igazgatómnak, ez van. „Mit válaszoltál?" „Én elvállaltam." „Itt hagyod az iskolát?” Mondom, megpróbálom, mire megyünk. De, mondom, engem nem választhatnak meg. Ha megnézzük anyai vagy apai ágon, hát ez nem passzol. És amúgy is. Tudod nagyon jól, hogy abban az időben, akár Lőrincz Gyula, ő akkor parlamenti képviselő, sőt a kommunista párt elnökségének is a tagja volt egy időben, vagy az őt követő Dobos László, miniszter volt, az őt rövid időre követő Fábry István, a szlovák parlament alelnöke, spanyolos őrnagy, Madridnál védte Prágát. Hát hogy jövök én ebbe a sorba? Vagy esetleg Rácz Olivér megbízott elnök, miniszterhelyettes. Otthon mondjuk, persze, hogy ismertek, a járásban. De hát nem létezik, ez valami tévedés. És hogy nem az volt, Varga Béla valamikor tanított engem Köbölkúton. Elnökségi tag. Fölhívott, s mondja, hogy több mint valószínű, elmész Pozsonyba, ha elvállalod. S mondom, engem már Miroslav Válek behívott. „S mit mondtál?” „Vállalom.” „Gyerek, vállald, mert más akar lenni az elnök!” „Ki?” S mondja, Fábry István. Pista bátyánkat te ismerted. Na ettől mentsen meg az isten! Mármint a Csemadokot. Ő osztályharcot vívott talán még önmagával is. Semmi rosszat nem tudok róla mondani, de hát azért egy kulturális szövetség elnökeként nem tudtam volna elképzelni. (...)- Ki súghatta meg mondjuk Váleknek?- Ezt nem tudtam még. Aztán valamiből rájöttem. Megmondom neked, hogy ki súgott, vagy ki ajánlott. Akkor kezdem ezzel. Ezt később tudtam meg, és én megkérdeztem Válektól akkor, amikor a Csemadokot ismét fölvették a Nemzeti Frontba, 87-ben. No, most már mondja meg, hogy kerültem én a szórásba. S azt mondta, hogy az állami szanatóriumban meglátogatták Lőrincz Gyulát, azt hiszem, egy hét múlva meg is halt. Meglátogatták őt Peter Colotkával, a minisz-