Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csáky Pál
CSÁKY PÁL 94 hon, tehát akinek nem ez volt a hivatalos fürdőhelye, az a ruháját eldugta, átúszott a túlsó partra, és ott már fürdőruhában nem lehetett az embert megkülönböztetni, sőt igazoltatni se mindig. Az a jelzés, hogy „te hozod”, azt jelentette, hogy a vasárnap délutáni beszélgetésre ki hozza a bort. Ilyen gyermekkori körülmények között éltünk. Emlékszem, az egyik barátom kapott egy pofont a Tótgyarmat és Balassagyarmat között levő hídon, amikor megkérdezte az anyukájától: „Hogy van az, hogy magyarok vagyunk, Magyarországra megyünk, és határon kell átmennünk?” Ott volt a határőr nem messze, és az anyuka valószínűleg úgy gondolta, hogy ilyen kérdéseket nem szabad föltenni, mert ebből gond lehet. Ezért a fia ott a szellős hídon kapott egy szellős pofont. (...)- A családodban mennyire próbálták a szüleid belétek oltani azt, hogy bele kell illeszkedni a környezetbe, ahova beleszülettetek? Netán volt olyan nézet is a családon belül, hogy keresni kell a változtatás lehetőségét, és meg kell próbálkozni a helyzetetek megváltoztatásával?- Ebben a szüleim között óriási különbség volt. Édesapám hírhedten keményfejű ember volt. Ő több konfliktusba is belekeveredett, főleg a szövetkezetesítés idején, amikor nem akarta azt úgy végigcsinálni, ahogy az akkori viszonyok között elvárták volna. Sőt meg is mondta keményen a véleményét, amiért bevitték őt a rendőrök és kihallgatták, mivel amolyan ellenzéki vezéregyéniségnek tartották a faluban. Él bennem egy pillanat - úgy ötvennyolc-ötvenkilenc tájáról -, amelyre nagyon homályosan ugyan, de emlékszem. A szövetkezet egyik szénakazlát éjjel valaki fölgyújtotta. Utólag kiderült, hogy ez valamilyen összjáték volt a szövetkezet vezetése és az akkori járási vezetőség között. A szövetkezet csődbe ment, nem tudták eladni a termékeiket. Tudták, ha a széna elég, akkor a biztosító megfizeti nekik. Ezt az esetet ugyanakkor ki akarták használni más dolgokra is. Ha már ezt tesszük, keressünk egy bűnbakot, akin példát lehet statuálni, mondván: a rendszer ellensége gyújtotta föl! Én emlékszem arra - még kicsi voltam -, hogy hajnalban, talán 4-5 óra lehetett, durván kopognak az ablakon, verik az ablakfélfát. Édesanyámmal együtt aludtunk, még nem született meg a húgom. Ő egyébként 1962-ben született. Anyu kimegy, kinyitja az ajtót, és bejön két rendőr vagy csendőr, de kint áll még kettő kutyával, és eléggé durván kérdezgetik szlovákul az anyámat. Ő próbál válaszolni, de megijedve, mert hajnal van, én pedig félek, remegek, nem tudom, mi történik. Sötét van, lényegében csak egy kis petróleumlámpa ég, azt hiszem, akkor még nem volt villany. Hallom, hogy eléggé durván, szlovákul beszélnek, az egyik csendőr néha magyarul is. Nem nagyon értem, miről van szó. Később megtudtam, hogy akkor történt a tűz, és megpróbálták édesapámra kenni a dolgot. Édesapám lábának megfelelő nyomok vezettek a mi kapunkhoz és be az udvarba, ahova bejött a kutya is, amely a nyomok után ment, és keresték az édesapámat. Óriási szerencséje volt, hogy akkor már Losoncon, az Elektrovod vállalatnál dolgozott. Eredetileg bognár volt, aztán később átképezte magát villanyszerelőnek. A magasfeszültségű villanyvezetékeket szerelte, többek között a losonci elosztóállomást is. Aznap éjjel, mivel egész heti műszakra járt, ott volt a munkatársaival. Ott volt egész nap, ott aludt velük a munkásszálláson egy barakkban. Hatan vagy nyolcán aludtak egy szobában, tehát bombabiztos alibije volt. Természetesen nem követhetett el és nem is követett el ilyeneket. Már a gyerekkorban - még nem
