Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Zászlós Gábor

ZÁSZLÓS GÁBOR 774 laktam a későbbi cseh igazságügyi miniszter Burešsel, volt egy 3 tagú Česká Lípa-i társaság, ők teljes mértékben élvezték az egyetemi életet. Cigi, csajok, sörözés. (...) Rajtam olyan súly volt, olyan nyomás volt, hogy nekem tanulni kell, hogy jó lett volna, ha csönd lett volna. Kinyitottam a jegyzeteimet, egy csomó dolgot nem értettem belőle, egyrészt a cseh nyelv, másrészt a szakkifejezések. Ez a fajta vidám élet, amit a fiúk ott folytattak, egy idő után nekem kezdett az idegeimre menni, és nem tudom, mi üthetett belém, de éppen szalonnáztam egy tőrkéssel, amikor megfordultam, és mondtam, hogy beszéljünk meg valami rendet, de a kés a kezembe maradt. És mondtam nekik, hogy én szeretném, ha tíz óra után nem lenne zajongás, cigizés. Teljesen elnémult akkor a társaság, és vad magyarként könyveltek el. (...) A tanulmányaim kezdetén megfogadtam, hogy nem fogadok el anyagi segítséget a családomtól. A testvéreim, akik már dolgoztak, azzal kommentálták ezt, hogy örülsz majd, ha küldünk egy százast. Akkor a száz korona jó pénz volt. Botrány lett abból a családban, amikor nővé­remnek visszaküldtem a száz koronáját. Ugyanakkor az is megtörtént, hogy ko­rán reggel, úszásból jövet, nem tudtam megvenni a Vencel téren egy korona negyven vagy hatvan fillérért árusított epres turmixot, mert nem volt rá pénzem.- És a magyar diákok?- Prágában minden pénteken a magyar diákok összejöttek az Arco nevű kávé­házban. Ott kérdeztem meg egy asztaltársaságban, ahol emlékszem Gyurkovics Róza is ott volt, hogy mennyiből lehet diákként megélni. Én 450 korona szociá­lis ösztöndíjat kaptam. Arra mondta Róza, hogy meg kell számoznom a tízfillére­seket is. El kellett mennem dolgozni, pénzt kellett keresni. Már nem tudom, ho­gyan, de ráakadtam egy tolmácsszolgáltató, illetve információs irodára. Kiderült, hogy magyar tolmácsra is szükségük lenne, aki rendelkezik vizsgával. Utánajár­tam, levizsgáztam és nagyon sok érdekes emberrel hozott össze ezáltal a sors. Például volt szerencsém a vígszínházosokat tolmácsolni, a nagyokat: Várkonyi Zoltánt, Bulla Elmát, de akkor még Vitray Tamás sem tudott az angoljával iga­zán mit kezdeni Prágában, őt is tolmácsoltam. Több ízben tolmácsoltam politi­kusokat, KISZ-eseket, szakszervezeteseket stb. Akkor a Somogyi Mátyás volt az Új Szó tudósítója, meg egy Kardos Márta nevű hölgy. Mikor elvégeztem az egye­temet, Matyi kérdezte, nem akarnék-e Prágából tudósítani. Nemet mondtam. A tolmácsolásnak köszönhetően diákként repülhettem, ami akkoriban luxus volt. Nagyon jól kezdtem keresni, és hát ez egy rendkívül jó kiegészítője volt a bevé­telemnek.- Elvégezted az egyetemet...- Az egyetem befejezése után feleségemmel Dunaszerdahelyre költöztünk. Fe­leségemet, aki Prágában az orvosi egyetemre járt, harmadéves koromban ismer­tem meg egy Ady Endre Diákkörös rendezvényen. Az Ady Endre Diákkörnek egy rövid ideig alelnöke is voltam, de rövid úton el is távolítottak. Nézeteltérésem a vezetőséggel abban volt, hogy én a tanulást nagyon komolyan vettem. A jogá­szoknál egyfajta fegyelem volt, sok tanulnivaló volt, amit be kellett magolni. Én akkor azt a nézetet vallottam, hogy annak érdekében, hogy a magyar diákok si­keresek legyenek, vizsgaidőszakban ne legyenek rendezvények. Ezt sokan nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom