Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Varga Sándor

varga Sándor

752 zet vette körül a földszintes faházakat. A Duna medre kb. 50 m távolságra volt a házaktól. A füves parton lehetett napozni, a folyóban fürödni, és akinek akaródzott, tanulhatott is a természetben. Mindenesetre én mindkét alakalommal jól éreztem ott magam. Az egyetem további négy évfolyama alatt már a hegyiligeti (Horský park) internátusbán kaptam szállást. Mivel itt négyágyas szobák voltak, meg lehetett szervezni a lakók összetételét. Sikerült minden évben úgy irányítani a dolgokat, hogy páran magyarok, egy szobába kerüljünk. így négy évig szobatársam volt többek között Kiss József történész, Tomi Vince, az Új Szó sportrovatának évtizedeken át munkatársa és vezetője, és egy iskolaéven át Popély Gyula, ma már egyetemi tanár, történész is. Meg kell még említenem, hogy 1963 szeptemberében itt találkoztam először Duray Miklóssal, aki akkor kezdte tanulmányait a Komenský Egyetem Természettudományi Karán, és aki szintén itt lakott az internátusbán. Természetesen több magyar diák is lakott itt. Tudtunk egymásról, kerestük egymás társaságát, beszélgettünk irodalomról, politikáról, de főleg a hazai magyar kisebbségi ügyekről. Együtt sörözgettünk az internátustól 5 percnyire található „Funus” néven ismert kiskocsma kerthelyiségében, amely az itteni diákok kedvenc találkozóhelye volt.

(...)- Hogy nézett ki akkor a levéltáros tanszék az egyetemen? Milyenek voltak a tanárok? Hogy érezted ott magadat?- Abban az időben a levéltáros tanszék nem volt önálló. A történelem tanszékhez tartozott, annak mintegy fióktanszéke volt. Szlovákul úgy nevezték, hogy „subkatedra archívnictva”. Ez a státusz többé-kevésbé névleges volt. Csak azért hozták létre, hogy az egyik, még az első Csehszlovák Köztársaságban tudományos érdemeket szerzett Alexander Húščava professzornak biztosítsanak valamiféle státuszt. Egyébként a történelem tanszék vezetője Miloš Gosiorovský professzor volt, aki politikai téren volt tevékeny. Jó pozíciói voltak a pártban, de nagyon emberséges volt. A tanszéken nagy tekintélynek örvendett. Annak idején, 1963-65-ben, szakmai téren ő volt a kidolgozója annak a javaslatnak, amely Csehszlovákia föderációs állami-közigazgatási modelljéről szólt. Ezért konfliktusba került a legfelsőbb pártvezetéssel, főleg a CSKP első titkárával, Antonín Novotnýval, aki köztársasági elnök is volt. Ezekről a dolgokról abban az időben suttogva, folyosói beszélgetések során csak részben értesültünk. Egyébként az akkori történelem-levéltáros tanszék, az egyetem főépületének 4. emeletén székelt. Az akkori rezsim légköréhez igazodva ugyan, de aránylag jó hangulatú, kissé családias légkörű hely volt. Központi helye a könyvtár és az olvasóterem volt, amelyet úgy hívtak, hogy „Historický seminár”. Ez a diákoknak és a fiatalabb tanársegédeknek amolyan nem formális találkozóhelye volt, ahol hosszú, spontán beszélgetések zajlottak. Ezek az idő előrehaladtával, közeledve 1968-hoz, egyre kritikusabb hangnemet öltöttek. Ami a magyar történetíráshoz való viszonyulást illeti, kirívóan elfogult magyarellenességet nem tapasztaltam. Az 1918 előtti történésekre vonatkozóan, a magyarországi történetírás eredményeit, ha ugyan több vonatkozásban vitatták is, általában azonban tiszteletben tartották. Én magam sem tapasztaltam különösebb ellenszenvet személyem mint magyar iránt, pedig mindig egy az egyben vállaltam a magyarságomat. Ismétlem azonban,