Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szilvássy József

SZILVÁSSY JÓZSEF 686 mény csata kezdődött az Új Szó magánosítása körül. Hazai magyar tőke nem volt, szlovák és magyarországi anyagi körökhöz nem akartuk kötni a lapot, ezért külföl­di befektető után néztünk. Ekkor neveztem ki Pákozdi Gertrúd helyett egyik helyet­tesemnek Slezákné Kovács Editet, aki anyanyelvi szinten beszélt szlovákul és né­metül, jó magam angolul pötyögök, így hát olykor tolmács nélkül is szót értettünk partnereinkkel. Jelentkezett az Axel-Springer és a Bertelsmann, mindkét német cégnek már komoly érdekeltsége volt Magyarországon. Aztán Bodnár Gyula bemu­tatott egy francia befektetőt Montpellier-ből, aki Szegeden a Dél-Magyarország cí­mű napilap többségi tulajdonosa volt, és éppen Temesvárott kívánta megvenni az ottani román és magyar lapokat. Nem sokkal ezután jelentkezett a párizsi Hearsant Csoport, amely Prágában a Mladá fronta dnest és a pozsonyi Národná obrodát is megvásárolta, illetve több kerületi napilapot Csehországban és több tu­cat megyei újságot Lengyelországban. Ők kaparintották meg Antall József segítsé­gével, inkább protekciójával a Magyar Nemzetet is, amelyet egy ismert svéd kiadó már majdnem megszerzett. Az Új Szó munkatársai ez idő tájt alakították meg a Vox Nova Részvénytársaságot, amelyben aztán a Hearsant 51 százalékos tőkeré­szesedést szerzett. A befektető megválasztásának a felelőssége reám hárult, s én főleg azért döntöttem a párizsiak mellett, mert ők lettek a tulajdonosai a már említett pozsonyi és prágai napilapnak. Úgy gondoltam, ezzel nagyon jó társaság­ba kerülünk, ráadásul Juraj Veressel nagyon jó kollegiális kapcsolatban voltam. Aztán nemsokára kiderült, hogy rossz lóra tettünk, mert hónapokon belül kiderült: a franciák tulajdonképpen nem óhajtottak beruházni és huzamosabb ideig itt ma­radni Közép-Európában, hanem csak nyerészkedni.- Erre még visszatérünk, de előbb beszélj a magánosításról!- Sokáig tartott, valamivel több mint két esztendeig. Főleg az FMK segített, ám végül kiderült, hogy sokáig azért, mert maguknak akarták megkaparintani a la­pot. Erről A. Nagy László és Gyurovszky László tudna bővebben beszámolni, mert a franciák tudta nélkül párhuzamosan tárgyaltak a Slovakopress akkori ve­zérigazgatójával, kft-t is alakítottak, amelynek át akarták játszani az Új Szót. Amikor aztán a végjáték során minderre fény derült, akkor úri módon visszavo­nultak, mert belátták, hogy nekik sem lehet érdekük, hogy újra pártlap legyen az Új Szó. Végül Ivan Mjartan akkori kulturális államtitkár, aki a kiadókat és a saj­tót felügyelte, beleegyezett az Új Szó magánosításába. S a napilap 1992 szep­temberétől a Vox Nova Rt. tulajdonába került.- És akkor térjünk vissza a franciákhoz! Mi volt hát a valós szándékuk?- Párizsban is tárgyaltunk, idehaza is többször. Számos részletre már akkor fel kellett volna figyelnem. Például arra, hogy mi időben megérkeztünk a francia fő­városba, és minden ottani tárgyalásra, ők ott is mindenhonnan késtek. Amit meg ígértek, például a szükséges okmányok előkészítését, azt sem Párizsban, sem később Pozsonyban sosem teljesítették időre. Gondoltam, francia lezser­­ség ez, s nem más. Ám aztán az újdonsült többségi tulajdonosok egyre több keserű percet szereztek nekünk. Több mint egy évet késett például a szerkesz­tőség felszerelése a számítógépes rendszerrel, s akkor is már - nyugati szem­mel nézve - eléggé elavult, valószínűleg valamelyik francia nagyraktárban elfek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom