Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Bugár Béla
ÁR BÉLA 60 át az „Alpá”-t. Azt küldözgette neki, és hogy azt itták, az mentette meg attól, hogy nem kapta meg ő is a vérhast. Azt tudom, hogy a második világháború befejezése előtt már leszerelt, a győri vagongyárban dolgozott, amikor azt lebombázták. Az volt a szerencséje, hogy már nem tudott odafutni, ahol a munkásoknak volt az óvóhelyük, és odament, ahol a tisztségviselők voltak, először nem akarták beengedni, de aztán beengedték, a többiek mind meghaltak, ők megmaradtak, mert valamilyen erős asztal fönntartotta a törmeléket. Nagyanyámék úgy tudták, hogy meghalt. Nagyon sok mindent elmondott a nagypapa, annak ellenére, hogy szomorúak voltak, de azért azt a dacolást a sorssal, a kitartást, azt láttam mindkettejük szemében. (...)- Mi segítette át a nehézségeken?- Nagyapám nem volt mélyen vallásos. Elment templomba, de nem lehet azt mondani, hogy mélyen vallásos ember lett volna. Nagyanyám vallásos volt, rendszeresen járt templomba. Nagyapámat inkább az egészséges dac jellemezte. Elvállalt bármit, bármilyen munkát, és inkább összeszorította a fogát, nem panaszkodott. Soha nem mondta azt, hogy ezek a piszok kommunisták, soha nem mondta, inkább azt mondta el, hogy miért jó a szabad gondolkodás, miért jó, ha az embernek szabadsága van.- A történetek, a mesék, amit gyerekkorodban hallottál, elsősorban kiktől származtak?- Ilyen történelmi dolgok?- Is-is. Azokra a történetekre gondolok, amelyek megmaradtak benned, formálták a gondolatvilágodat.- Én úgy is mondhatnám, hogy a nagyapám gyereke voltam. Megroggyanva bár, de mindenhova együtt jártunk, akkor pedig már 12-13 éves voltam, együtt jártunk mindig borbélyhoz. Én kísértem el őt, tíz koronát vitt, abból megnyírták őt, vett egy Tarasbulbát és egy jégkrémet. Későbbiekben aztán Detva cigarettát vett, mert azok voltak akkoriban a legolcsóbbak. Emlékszem ő tanftgatott, vele voltam a legtöbbet. A szüleim építkeztek, hát ott nemigen lábatlankodhattam. Most nem azt akarom mondani, hogy nem tanítottak, mert az más dolog. Az anyám míg főzött, az újságpapíron le volt rajzolva egy nagy A betű, azt kellett körülrajzolgatnom, hogy megtanuljam, hogyan kell az A betűt, a vesszőket írni, meg amit az elsőben tanítottak. Arra emlékszem, hogy nem volt zöld ceruzám, és akkor az anyám megmutatta, hogy a sárga és kéket egymásra rákente, és az zöld színt adott. Arra tanítottak, hogy mindent fel lehet használni, tehát amikor építkeztek a szüleim, az úgynevezett zsaluzásból, amikor az alap meglett, kivették az összes szöget, az összes szöget ki kellett egyenesíteni, aztán újból felhasználni. Ma ezeket eldobják. Sőt a rozsdás szögeket is kiegyenesítettük, mert azt beleverik egy-egy deszkába, és az jobban tart mint a másik, mert az rozsdás, ugye. El nem felejtem, hogy gyerekként, a vagonokból kipotyogott meszet összeszedtem, mert lehetett azzal is halat fogni. Bele kellett rakni egy ĽLÍ üvegdobozba, vizet rá, lezárni, a melegre a halak kíváncsian odajöttek, és akkor
