Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
SIDÓ ZOLTÁN 608 ott töltöttem az éjszakát. Ez volt az első ilyen dolog. Az akkori politikai pártok, a magyar pártok még nem álltak össze és ha nemzetiségi témára valamilyen vitaműsort készítettek, akkor általában a Csemadok elnökét kérték. Több ilyen vita volt. (...) Egy másik alkalommal megtaszigáltak meg leköpködtek. S ott volt dr. Zajac. És zajlott, ment, jó volt, érdekes volt. Ez a Szlovák Nemzeti Felkelés terén a stúdióban volt, nem a Zerge-hegyen. Véget ért a műsor, s akkor megint csak figyelmeztettek, hogy ne hagyjam el a termet, mert ott tolonganak lent a portán, többen vannak. S Peter Zajac kérdezte, hogy hova megyek. S mondtam, hogy a Csemadokban alszom, hol aludnék? Hogy ő elvisz engem, mert ő az Orsolyáknál parkolt le, az alatta van, s kérjünk kulcsot, hogy menjünk ki valamerre másfelé. S mondtam, hogy nem, nekünk végig kell ott menni, mert ha most én elmenekülök, holnap ki se merek menni az utcára. Végigmentem a kordonon, megrugdostak, leköpködtek, de gyalog, a saját lábamon elértem a Csemadokot. Fölmentem az emeletre, bezártam az ajtót, s csöng a telefon. „Jó estét, itt Zajac. Rendben van?” „Rendben, doktor úr. Jó éjszakát.” „Jó éjszakát." Ennél furcsább már csak a 91-es dolog volt, amikor Pozsonyból az éjjeli gyorssal jöttem haza. Akkor ki akartak dobni az ablakon, ezt talán tudod, a robogó gyorsvonatból. Miklósi Péter persze megírta az Új Szó ban, igaz a hír, Sidót ki akarták dobni az ablakon. A szerencsének köszönhetem, hogy megmaradtam, mint a mellékelt ábra mutatja. Pozsonyból az éjjeli gyorssal utaztam volna haza. Elnökségi ülésünk volt és az országos közgyűlést készítettük elő 91-ben, a rendes közgyűlést. Dunaszerdahely játszott Pozsonyban a Slovannal. S ott, valamilyen szurkolók alaposan betaszajtva, jöttek vagy nyolcán, egyik a vezérürü, Maďari, s erre a kar, do Dunaja. S én egy szlovák lapot olvastam és az ablaknál ültem, mert amíg nem indul el a gyorsvonat, addig nincs fény, legalábbis akkor nem volt, és valaki észrevett. Hogy ott ül a Sidó. S a másik mondja, az nem a Sidó, az a Duray. No, akkor egyforma. S fölugráltak, s a vonat elindult. És betódultak a kupéba és hogy kidobnak, így döntöttek. S lehúzták az ablakot, de ahogy elengedték, az ablak fölugrott. Úgyhogy egy ott tartotta, s így aztán, hatalmas termetű, olyan negyven év körüli férfi megkapott, hogy visz. (...) Annyit mondtam neki, ha hazamegy, mondja meg a leányának, hogy ma embert ölt. S elengedett. Később dr. Erdélyi Ervin pozsonyi ügyésztől, aki megtudta ezt az Új Szóból és utánajárt, megtudtam, kik ezek a személyek. Bánkesziről származó vasutasok voltak, és azért engedett el az a férfi, mert hét vagy nyolc év házasság után akkor született kislánya. Talán kéthetes volt. Az egy rettentő dolog volt. Aztán kerestek, mert visszajöttek. Én addigra elbújtam a vonatban, hagyjuk, megmenekültem. Szóval eléggé durva.- Halálfélelmed volt?- Igen. Tudtam, hogy meghalok, ha kidobnak az ablakon! S ahogy ő kilépett a kupéból, a többi ment utána. Kimentem, ők mentek a mozdony felé, én pedig hátra, és üres az egész szerelvény. Egy vagonon átmegyek - teljesen üres. És egy helyen két kiskatona ült az ablaknál. Bementem, leültem az ajtóhoz, és így behúztam a függönyt. De nyitva hagytam az ajtót, hogy ha jönnek - mert sejtettem, hogy jönni fogna - a két kiskatonát hadd lássák, hogy ott ülnek. Jöttek is, kerestek, nagy dobogás, a vécéket nyitogatták. Nem találtak meg, mert én elbújtam így a függöny mögé a kis ablaknál. A két baka ott ült, beszélgettek, men-
