Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Sidó Zoltán

tek haza szabadságra. Újvárban pedig leszálltam és nem az aluljárón mentem keresztül, hanem hátul, a raktáraknál. Aztán ott követtek. Őnekik ugyan meg kellett kerülni a Komáromba induló személyvonatot, úgyhogy nyertem olyan 60-70 métert. Kiszaladtam az útra, jött egy autó, eléálltam, beültem, elvitt olyan 200-300 métert, mondom, most már kitehet, hazamegyek. (...)- Ha szabad, egy kicsit térjünk még vissza Prágához, illetve a törvénytervezethez. 89 előtt is élt a szlovákiai magyarokban egy olyan remény, 89 után meg aztán pláne, hogy talán Prágában könnyebben sikerül elintézni a dolgainkat, mint Pozsonyban. Tehát, hogy esetleg nagyobb támogatást kapunk ott, nagyobb megértést, illetve, ahogy te is említetted, a prágai döntések kötelező érvényűek Szlovákiában. Vajon érvényes volt-e ez 89 végén, 90-ben, vagy pedig akkor már a csehek kezdtek foglalkozni a saját ügyeikkel és gondolták, vagy talán tudták, hogy majd a szlovákok is a saját gondjukkal-bajukkal lesznek elfoglalva? És nem kell Szlovákiával törődni.-Ilyen értelemben én személy szerint nagyon csalódtam a csehekben. Egész jó kapcsolataim voltak a Néppárt vagy a Szocialista Párt képviselőivel, és a törvénytervezetünket négyen meg is szavazták. De egyáltalán nem bántotta őket az, hogy ez nem sikerült. Nem érdekelte őket. Ők nem hogy nem sokat, jóformán semmit sem tudtak rólunk, szlovákiai magyarokról. Ők ugye a maguk cseh lapjait, a Rudé právot olvasták vagy a fene tudja mit, ugye, akkor a Mladá frontét, akkor még nem Dnes, csak úgy, Mladá fronta volt, azok nem írtak erről. A cseh tévé, az egyes csatorna nem közvetített semmit. Hisz tudjuk jól, hogy a gombaszögi vagy a Jókai Napok, vagy a többi rendezvényünkről a kettes, tehát csak a szlovák csatorna adott hírt. Nem tudtak semmit az iskoláinkról se, nem is érdekelte őket.- Akkor ezek a remények megalapozatlanok voltak?- Igen. Valamikor egyfajta demokráciát ők már megéltek, nem ők, az elődeik, szüleik, nagyszüleik, de mondom, egyfajta demokráciát. Mert azért milyen demokrácia volt az a masaryki időben, hogy egy parlamenti mandátumhoz náluk 16000, nálunk meg 32000 szavazat kellett. Hát azért... És sorolhatnám. Tehát ők egy kicsit úgy lekezelték a szlovákokat. Mi egy nemzetiség nemzetisége voltunk. A csehekhez viszonyítva a szlovák az egy nemzeti kisebbség. No most mi ennek a kisebbségnek vagyunk a kisebbségei. Hát őket aztán ez nem nagyon érdekelte. Én hívtam őket rendezvényünkre, erre, arra, nem voltak vevők. Nem. Ez egy nimbusz, ez egy elképzelés volt, de valós alapja nem volt.- Jó, akkor térjünk vissza Szlovákiára, a 90-es évek elejére. Azt mondod, hogy azokban a hónapokban te főleg Prágában voltál, a Csemadokban hogyan alakult a helyzet? Illetve ettől függetlenül tájékozódtál-e az itteni helyzetről...-Naponta reggel fölhívtam a Csemadokot Prágából, minden nap, hogy mi zajlik, mi van, tehát én hétfőtől péntekig ott voltam. Volt egy-két adat vagy dolog, amit nekem kellett aláírni. S ahogy mondtam, a szombatot otthon töltöttem, vasárnap már mentem Pozsonyba. Délelőtt, amit kikészítettek az asztalomra, átnéz-609

SIDÓ ZOLTÁN