Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
SIDÓ ZOLTÁN 606 László kidolgozott egy anyagot. Akkor tárgyaltunk Komáromban - hiszen Komáromban lett volna ez az egyetem - Pásztor Istvánnal, Csintalan Miklóssal, tehát a polgármesterrel és a hivatalvezetővel, meg Keszegh Istvánnal, a Selye Gimnázium, a komáromi magyar gimnázium akkori igazgatójával. (...) Ezeken az összejöveteleken részt vett Nyitráról László Béla, Perhács János Pozsonyból, Takács Zoltán egyetemi docens a Műszaki Egyetemről, az FMK-t Sándor Eleonóra képviselte. A kidolgozott anyagot Varga Sándor óvatosság miatt nem akarta a rendelkezésemre bocsátani, hogy én ezt konzultáció céljából elvigyem Prágába. Ennyit mondok, Végh László nem minden kockázatvállalás nélkül átadta nekem ezt az anyagot. Különben az anyag trezorban volt. Egyszer, késő éjjel bementünk a kormányhivatalba, Laci ott dolgozott. Én ezt elvittem Prágába és ott egy-két tanácsot adtak, mit jelent a cseheknek, hogy Univerzita Móra Jókaiho, ki az a Jókai Mór? Meg kellett indokolni, hogy ki az, mi az, stb. Az előkészületek során történt egy olyan feladatunk, hogy az egyetem céljának megnyerni magyarországi és szlovákiai közéleti személyiségeket. Magyarországon elsősorban Glatz Ferenc akkori miniszter jött számításba, majd Milan Čič, aki aztán a kormány elnöke lett, és aztán kidolgoztunk egy anyagot, sürgősen. És én akkor arra kértem a Pozsonyban tartózkodó magyar képviselőket, országgyűlési képviselőket, jöjjenek el a Csemadok-irodába hozzám. Elejével, hogy nem érdekel, ez van, az van. Jó, akkor este kilenckor, akkor már ráértek. Összejöttünk. Nehéz lenne megmondani, ki mindenki volt ott. A. Nagy Laci, Tóth Karcsi, Popély Gyula, Németh Zsuzsa (Öllös Laci felesége) meg Sándor Eleonóra, és még voltak ott páran. Mindenkit szeretettel köszöntöttem és mondtam, hogy itt a tervezet, és kérem, aki ezzel egyetért, írja alá, s akkor én ezt holnap viszem Prágába, mert a holnapi nap az utolsó, hogy Dubček irodájában ezt le lehet adni. S akkor Popély Gyula fölállt és azt kérdezte, ugye tájékoztattuk a mai ülésről Ján Budaj urat? Budaj volt akkor a szlovák parlament alelnöke volt és a VPN-nek az elnöke. És hogy Budaj azt mondta, hogy aki ezt a törvénytervezetet aláírja, azt kizárja a parlamentből. Megtehette, mert akkor kooptálással kerültek be a személyek, tehát visszahívhatta a politikai mozgalom. S erre mondtam, hogy jó, hát ha senki nem írja alá, tulajdonképpen egy aláírás is elegendő ahhoz, hogy egy képviselői javaslat elhangozzék a parlamenti bizottságban, és aláírtam a törvénytervezetet. Popély Gyula ismét fölugrott. „Zárjon ki Ján Budaj úr a parlamentből, én akkor is aláírom!” És aláírta. A többiek nem. S akkor valaki megkérdezte: és hol van Duray Miklós? Mondom, Füleken van. Véget ért az összejövetel, kiengedtem őket a Csemadokból. Visszatérve fölhívtam Duray Miklós édesanyját - tizenegy óra lehetett - s Miklóssal beszéltem, mondtam, hogy volt ez az összejövetel és ketten írtuk alá a beadványt, holnap viszem Prágába. Azt mondja, hánykor indulsz? Mondom, kilenckor. Addigra ott vagyok és én is aláírom. „Miklós, de én pontosan indulok.” Tudniillik, Duray Miklós talán akkor nem késett életében először. Képzeld el, kilenc óra előtt megérkezett Fülekről, aláírta, elvittem Prágába, leadtam. Az akkori szabályok értelmében a prágai parlament bizottságain kívül a pozsonyi parlament két bizottságában is, az alkotmányjogiban, és az oktatási, kulturális bizottságban is meg kellett ezt tárgyalni. Eredeti elképzelésem az volt, hogy majd a Duray vagy a Popély Pozsonyban, én pedig Prágában előterjesztem. Flát aztán azt mondták, hogy én jobban beszélem a nyelvet, csináljam meg mind a kettőt.
