Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Bugár Béla

- A nagybátyám a példaképem volt, mert ő a saját, idézőjelben „önenergiájá- 59 vaľ, önmaga elszántságából kockáztatva az életét ért el mindent, a hit kérdéseiben nem kötött kompromisszumokat, és tíz nyelvet beszélt.- Értelmiségi véna?!- Hát, én azt hiszem, hogy ez inkább az anyámék oldaláról, az apuénál ezt így nem fedeztem föl, sem a mostaniak, sem a korábbi rokonok közül. A legidősebbek, akik, már elmentek, de inkább az anyáméknál található a rokonságban egykét tanult ember.- A felmenőid?- A nagymamámról, az édesanyám szüleiről tudok. A nagyapám kovács volt Macházán, becsukta az üzletét, vagyis a kovácsműhelyét, mert az emberek nem nagyon tudtak fizetni, ingyen dolgozott nekik. Nagyanyámék nem voltak kulákok, nem voltak nagygazdák, volt egy kis földjük. A nagyapám inkább mesterember volt, kovácsként foglalkozott azzal, amivel kellett, de hát a háború alatt nemigen volt lehetőség. A műhely még most is megvan, éppen a múltkor néztük. Nagyapám oldaláról már volt egy-két ember, akinek volt szakközépiskolája, abban az időben, és így hivatalnok lett.- 1918-hoz, illetve 1948-hoz milyen volt a viszony a családban.- Főleg a nagyapám mesélte, ő szerette mindig a történelmet, a történelmi regényeket. A nagyapám elmondta, hogy mi volt az első világháborúban, a világháború után, és hogyan élték meg a nagyapámék. Nekik az óriási csalódás volt, hogy a franciák elbántak velük. Ő mondta így. Nem úgy fogom mondani, ahogy én ezt tudom, hanem az ő szavaival, hogyan látta, hogyan élte meg az egészet, úgy mondta mindig, hogy Magyarországról levágtak egy részt, és odadobták koncnak. A háború után nekik szerencséjük volt, valami ismerősük benne volt abban a bizottságban, ahol összeírták azokat, akiket a vagonokra kellett volna rakni, és ő figyelmeztette a faluban azokat, akik rajta voltak a listán. És ezt úgy oldották meg, hogy ugye négy gyermekük volt, három lány és egy fiú, és hát a fiú az akkor már tanult, nem volt otthon, a három lány pedig dolgozott. Soha nem volt együtt a család. Volt valami olyan dolog, hogy úgy lehetett elvinni a családot, hogy ne maradjon itt gyerek, ezért menekültek meg.- 1948-ban reszlovakizáltak?- Nem reszlovakizáltak. Nagyapám arra nem volt hajlandó. Szóval, ahogy én őt ismertem, ő egy büszke magyar ember volt. Nem féltéglás magyar, tehát nem olyan, aki szóban hangoztatta, hogy magyar. Büszke volt arra, hogy a jég hátán is megél, bármilyen körülmények között is - soha nem felejtette el, hogy magyar. Elmondta, hogy a világháborúban, mit tudom én, milyen környezetbe került ő, soha senki nem piszkálta őt a magyarságáért, hogy ilyen magyar vagy olyan magyar vagy. Fogolyként már a második világháborúban valami vérhasjárvány pusztított, és a nagybátyám, tehát az ő fia, itt az öreg hídon keresztül csempészte

BUGÁR BÉLA