Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
598 - A Jogvédő Bizottságot említetted. Szóljunk róla egypár szót, mert nem biztos, hogy a jelen vagy a jövő tudni fogja, hogy mi volt ez.- Mindenképpen a közvetlen tagokkal kellene akkor beszélgetni, hiszen megjelent már azóta kötetben is, sőt, mondjuk a Magyarságkutató Intézet a Medvetánc című füzetben részletesen beszámol róla. Most neveket is lehetne sorolni. Egyfajta pontos adatokra építő levelekkel tájékoztatták a magyar közvéleményt.- A szlovákiai magyar közvéleményt.- Igen. No most, ezek az adatok - itt is csak tippelni lehet - a kormányhivatalból vagy a legfelsőbb vezetéstől származhattak, például a magyar iskolák leépítése, a 60-as körzetesítés, majd a magyar és a szlovák iskolák összevonása, ezek precíz, pontos adatok voltak. Akkor még nem így nevezték, az „alternatív" oktatási mód bevezetésének a szándéka, tehát, hogy megszűnjön a teljes anyanyelvi képzés. S itt pontos rendeletre hivatkoztak, az adatok, a nevek pontosak voltak, azt nem lehetett kiforgatni.- Igen. Tehát tulajdonképpen ezekben a levelekben a Jogvédő Bizottság úgynevezett titkos anyagokat hozott nyilvánosságra és olyan adatokat, amelyek meglehetősen riasztóak voltak. Ülésezik a Csemadok KB Pozsonyban, 1990 decemberében (Fotó: Gyökeres György)