Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Neszméri Sándor
SZISZ-ben uralkodó hangulatokat akartuk tükrözni, akkor ez messze többet jelentett, mint a pártlapok. Más kérdés az, hogy a párt minket is felügyelt, tehát abban az időben szinte nem múlt el olyan hét, hogy a lap megjelenése után ne készültünk volna a párt központi bizottságára, mert valamilyen kifogások mindig voltak. Ez az egyik oldala a dolognak, a másik oldala, hogy ugyanúgy, mint a szlovákiai magyarság többségére, ebben az időszakban már messzemenően inkább a magyarországi események hatottak. Tehát a 89. novemberi események egyfelől várhatók voltak, másfelől, azt hiszem, hogy vártak voltak. Legalábbis én úgy tapasztaltam, hogy a szlovákiai magyarság nagyon nagy része érezte, hogy a rendszer meg fog bukni, és nagyon nagy része várta is, hogy megbukjon. Ehhez az én szempontomból mindenképpen hozzá kell tennem valamit, ami időben nagyon messze van 89-től. Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy én 76- ban jöttem vissza Lengyelországból, abból a Lengyelországból és abból a Krakkóból, ahol a legnagyobb tüntetés volt a KOR képviselőjének a letartóztatása ellen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a tüntetésen mi diákok is ott voltunk, és igazából nekem Lengyelország ilyen szempontból igen fontos elem az életemben, bár a mai napig nem tudom hová tenni. Példaként mondok egy dolgot: én az egyetemen hivatalosan azt tanultam, hogy Katyn az nem német dolog, hanem szovjet alkotás. Ezt a közhangulat végett mondom, hogy milyen közhangulatban éltem én Lengyelországban. A közhangulat számomra katasztrófa volt, amikor hazajöttem, és a barátaimmal vagy jó ismerőseimmel leültünk beszélgetni. Itthon a legkisebb olyan jelzésre, ami a viszonyokat bíráló hang lett volna, a kollégák csöndesítéssel reagáltak meg azzal, hogy ne beszéljünk ilyenről, vagy ha igen, akkor menjünk el valahová, tehát egy teljesen más légkör fogadott itthon, amit nagyon nehezen tudtam magamban feldolgozni. (...)- Volt-e valamilyen kapcsolatod a hazai ellenzéki mozgalmakkal, most elsősorban a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságára gondolok?- Nem. Olyan közvetlen kapcsolatom nem volt, hogy tudtam volna azt, hogy én most a Jogvédő Bizottság tagjával vagy hozzátartozójával beszéltem volna. Semmi ilyen nem volt. Annyi volt, vagy annyit tudok, hogy az Új Ifjúság 88-89-es számait rendszeresen juttatták el innét Magyarországra azért, mert nagyon szabadszájúak voltunk. Ilyen dolgokat hadd említsek, hogy a Bratislava nahlas megjelenése után volt a pártnak egy nagy központi bizottsági ülése a környezetvédelemről. Erre az Új Ifjúságügy reagált, hogy addig ne mondjon a párt véleményt a környezetvédelemről, amíg a Bratislava nahlas szerzőit üldözi. Ezek már olyan megnyilvánulások voltak, amelyek azt bizonyították - nem tudok mást mondani, csak ismételni -, hogy az ifjúság körében már ilyen volt a közhangulat, s az Új Ifjúság ezt tudta tükrözni. Ha visszamegyünk 89 novemberéhez, tehát hogy én személyesen hogyan éltem meg: az én megélésemhez mindenképpen hozzájárul a lengyelországi 70-es évek eleje és hozzájárulnak a magyarországi változások, amelyek ott a 80-as években már teljesen egyértelműek voltak. Még személyes élményként annyit hadd mondjak el, hogy konkrétan 1989. november 17-én, ez ugye a születésnapom, én is ünnepeltem a születésnapomat. Tudtam, hogy Tóth Lajos is ünnepli a születésnapját, s akkor egy picikét rosszul éreztem magam, illetve sértve éreztem magam, hogy Lajos nem hívott meg. Nem voltam a meghívottak között, pedig lengyelországi kiutazásomig nagyon jó viszonyban 455 NESZMÉRI SÁNDOR
