Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Molnár Imre

MOLNÁR IMRE

406 - Akkor még erre rákérdezek, hogy maga a társalgás, tehát amikor a Tóth Lajos

meghívott, illetve amikor ez szerveződött, akkor ez már látszott, hogy ez milyen irányú vagy milyen jelentőségű lesz ott Vágsellyén?- Nem, nem látszott, ez Lajos zsenialitása, hogy ő képes mindig az adott pillanatban bedobni egy olyan ötletet, amiből - amit maga sem tud, hogy hogyan, de aztán - elindul egy lavina. Tehát Lajosnak van egy ilyen értéke, hogy kitalál dolgokat, és ezek a kitalált dolgok egyszer csak megtelnek tartalommal. (...) Arról volt szó, hogy találkozzunk, legyünk együtt, és mondjunk egymásnak valamit. Dél-Szlovákiában ekkor volt egy értelmiségi bezárkózás, de ekkor az értelmiség között elkezdődött a petíciózás is. Azzal a szándékkal vonultunk félre, hogy megfogalmazzuk a szlovákiai magyar értelmiségnek a véleményét, szándékát, szándéknyilatkozatát erről a helyzetről, ami most van, kifejezzük a mi viszonyunkat ahhoz a helyzethez, ami van. Én pendliztem a kettő között, visszamentem a hotelba, és ott éjfélkor, emlékszem, a magyar hírekben bemondták azt, hogy Prágában diáktüntetés volt, hogy a független források alapján áldozatok is vannak. Két áldozatról beszéltek, halálos áldozatáról. Én ezt mentem vissza megmondani Karcsiéknak. Rohantam vissza, és többen is jelentkeztek, hogy valaki berohant, és mondta, hogy hát ez én voltam. És hát ekkor lett ott egy radikális váltás, és ekkor indult el, hogy akkor tiltakozni kell, létre kell hozni egy olyan csoportot, amely szóvivővel rendelkezik.- Ott a hotelban ez a hír nem radikalizálta az ott maradókat?- Nem, érdekes módon nem. Azt hiszem, még telt ház volt, vagy valami ilyesmi. Tehát nyilván megdöbbenést keltett mindenkiben. Amikor kijelöltük ezt a napot, november 18-át, akkor nem gondoltunk arra, hogy pont akkor jönnek ezek a dolgok, hiszen akkor még híre-hamva sem volt sem a prágai diákmegmozdulásnak, semminek. Én nem tartok semmit sem véletlennek, ezt se tartom véletlennek, hogy ez így alakult. Már csak azért sem, mert a szlovákiai magyar értelmiség és a szlovákiai magyar értelmiségnek az a része, amely például ott jelen volt, az eljutott gondolkodásában és cselekvési modelljeiben is arra a pontra, hogy ki kell lépnie a homályból. És Lajos is mondta, hogy meg kell törni a hallgatás falát, tehát ha van Prága, ha nincs Prága, a szlovákiai magyarság eljutott arra a készenléti állapotra, hogy innét már tovább mehessen. Minden előjel, minden előzmény ebbe az irányba mutatott. Ez megtörtént volna úgyis.- Az elkövetkező, az erre következő napokra, feltételezem, akkor visszajöttél Magyarországra ?- Akkor visszajöttem Magyarországra, és akkor egy pendlizés kezdődött, hogy minden ilyen pozsonyi nagygyűlésre átmentünk, és fantasztikus hangulat volt. Én sírtam, amikor a pozsonyi nagygyűlés volt, amikor Konrád Györgyöt kísértem el erre az egyik ilyen fölszólaiására. Ott voltam akkor is, amikor a Grendel és a Konrád volt az emelvényen. (...) Aztán már nem kellett segíteni semmit, hiszen a saját útján ment az egész. Örülök, hogy az első lapokban, amik megjelentek, a Napban, Hírmondó ban vagy tájékoztatóban, én is írhattam. De aztán a dolog elindult a maga útján, aztán az én szerepem is, és ezt egy kicsit keserűen is