Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Molnár Imre
ken, és ilyen szempontból Durayval is voltak komoly vitáink. Sokan voltak, akik hol így, hol úgy gondolták, mindenesetre próbáltuk mi ezt össze is hozni, hogy ez a kettő együtt is legyen. Ez azért is fontos, mert a későbbiek során aztán egyértelműen be is bizonyosodott az, hogy amikor kisebbségi ügyekben ki kellett állni, akkor ezt meg is tettük. Mindenki, a csoport minden tagja kockáztatta jövőjét, tanulmányait, tehát mindent. (...) Tehát először csak a jó előadókat kerestük, aztán a jó színházakat, aztán egyre távolabb sodródtunk a nyilvánosság fórumaiba, és akkor fedeztük azt fel, hogy igenis Magyarországon is van egy második nyilvánosság, és több olyan magyarországi barátunk volt, Illés Zoltán nevét említhetném például, akivel korábbi amatőr színpadi mozgalmi múltunkból ismertük egymást, és ő elvitt bennünket olyan radikálisnak számító összejövetelekre, amelyek nem voltak nyilvánosak. Volt underground színház Magyarországon, lakásokon fölolvasó estek voltak, betiltott írókat, filozófusokat lehetett hallani, és akkor találkoztam életemben először az úgynevezett második nyilvánosság fórumaival, tehát a szabad egyetemekkel, ezt így hívtuk, hogy repülőegyetem, repülőóvoda, Lukács-óvoda. Lukács György tanítványainak második nemzedéke volt a Lukács-óvoda, vagy a Lukács-iskola után a Lukács-óvoda. Illegális vagy nem nyilvános filmvetítések, és az ember ott, ez a második közeg, ez most megint a belső magyarországi nyilvánosságot képezte, ami ugye egy óriási lépcsőfok volt. Legalább akkora lépcsőfok volt a két magyarországi társadalom között, mint ami Szlovákia és Magyarország között volt a nyilvánosságban. Tehát föltárult előttünk egy olyan világ, amely már nem volt kockázatmentes. Másrészt pedig azt láttuk, hogy itt Magyarországon is vannak kérdések, amik tabunak számítanak, hogy az a nyilvánosság, hogy az a demokrácia és az a légkör, amely nekünk annyira tetszett az első pillanatban, az is korlátozott, itt is megvannak a falak, hogy abba az ember beleütközik, ha odakerül. Ezt mi magunk is számtalanszor tapasztaltuk. Akkor is, amikor a határon túli magyarok ügyét fölvetettük akár nyilvános fórumokon, akár az egyetemen. Hát erről is csak korlátozottan lehetett beszélni. Nem szólva az olyan kérdésekről, hogy 68, 56, amiket mi a saját bőrünkön éltünk meg és tapasztaltunk. Én egyetemistaként nagyon sok előadást tartottam 68-ról, és mindannyian, akik itt voltunk.- Nyilvános fórumokon?- Nem, csak lakásokon, az ott tartott szemináriumokon, mert megmondom őszintén, ez csak Pesten volt. Tehát ez a fajta második nyilvánosság is eléggé korlátozottan csak Pestre szűkült le. És ott Pesten is ez csak bizonyos liberális értelmiségiek bizonyos csoportjára vonatkozott. Tehát ez az értelmiség is, úgy vettem észre akkor, és nagyon hiányoltuk is, hogy eléggé csak saját köreikben mozog. Tehát nem megfelelően építette ki a maga társadalmi csatornáit, és valóban akkor jelentek meg az első szamizdat lapok, aminek részesei voltunk. Azzal, hogy mi Szlovákiából jöttünk, és gyakorlatilag kész válaszaink voltak azokra a kérdésekre, amelyeket az értelmiségi többsége fel sem tett, és fel sem tudott tenni a maga számára, ezzel mi szinte automatikusan csapódtunk ehhez a magyarországi radikális ellenzéki csoporthoz, megkerestük és megtaláltuk azokat az embereket, akik viszont fölvállalták a kisebbségi kérdést is.- Kik voltak azok? 397 MOLNÁR IMRE
