Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Molnár Imre
MOLNÁR IMRE 396 - A részképzésre egy fél évre jöttünk, és itt egy majdhogynem pezsgő társadalmi élet találtunk, ahol írókkal lehetett író-olvasó találkozókon találkozni, filmrendezőkkel, mint a Gulyás testvérek, akik a szociofilm képviselői voltak. Számunkra ez újdonság volt. Tehát mi ebbe szinte belevetettük magunkat, és erre lehetőséget adott az, hogy a Juhász Gyula Tanítóképző Főiskola, ahova jöttünk, nagyon lazán kezelt bennünket mint vendéghallgatókat, tehát olyan egyetemre jártunk, amelyre akartunk, olyan órákra jártunk, amilyenre akartunk. Rögtön kiszúrtuk vagy megtudtuk, hogy kik a legjobb előadók, tanárok Szegeden, Szörényi professzor, Szörényi László, Ilia Mihály, Raffay Ernő volt akkor ott, de sorolhatnám tovább még a neveket. Most ezt inkább nem teszem. Bejártuk gyakorlatilag az országot. A legradikálisabb színházakba jártunk. Például Szolnokra, Budapestre rendszeresen. Lógva, ingyen a vonaton, mert arra pénzünk nem volt, és hát mivel tulajdonképpen odahaza sokan bekapcsolódtunk az amatőr színpadi mozgalomba is, amit egy egészen kis széljegyzetben muszáj kommentálnom. A kitörési pontoknak Szlovákiában 89 előtt két irányzata volt. A sajtó és a nyilvánosság nem létezhetett, hiszen abszolút cenzúra volt. Volt viszont az irodalmi színpadi vagy kisszínpadi mozgalom, amely mivel amatőr volt, nem esett olyan súlyos cenzúra alá, mint mondjuk például a komáromi vagy a kassai színház. Ez volt az egyik, a másik pedig a Csemadokon belüli népművészeti vagy népművelői tevékenység, amely a művelődési táboraival, nyári programjaival, a művelődési klubjaival meglehetősen jő alkalom és közeg volt arra, hogy bizonyos kérdéseket fel lehessen vetni és meg lehessen tárgyalni. Ez is sajnos egyik sarkalatos pontja volt a köztünk lévő vitáknak, ugyanis a csoport radikálisabb része azt gondolta, hogy a társadalomformáló érzéseket nekünk ki kell szabadítani a kisebbségi kérdésnek az abroncsából, hiszen a kisebbségi kérdés megoldatlansága csak egy a társadalom számtalan megoldatlan kérdései közül. Tehát voltak eleve olyanok is, akik azt mondták, hogy ezzel a kérdéssel nem is érdemes foglalkozni, inkább találkozzunk a csehekkel, szlovákokkal, lengyelekkel, akárkikkel, és valamilyen általánosabb, magasabb szintről közelítsük meg ezt a kérdést, és majd eljutunk ennek a végeredményeképpen valamikor ahhoz is, hogy megoldódjanak.- Ez a gondolat, végül is lehet mondani, hogy az FMK-nak a fő irányvonala volt, ami aztán egy másik gondolattal csapott össze, és ezek szerint már a nyolcvanas évek elején megvolt ez a két irány.-Természetesen megvolt, de voltak mások, akik viszont azt mondták, hogy mi ilyen magasságokba sose tudunk eljutni, viszont itt vannak a létező kérdések: iskolák bezárása, oktatásügyi kérdések stb., lehetne ezeket tovább sorolni, az általános jogvédelmi kérdések. Ezekre most kell rögtön választ keresni, tehát nekünk az a feladatunk, hogy magyarként élve Szlovákiában a magyar népcsoport kérdéseire keressük a válaszokat, hogy azon próbáljunk elsősorban segíteni, s ezzel járulunk ahhoz hozzá, hogy a társadalom mint olyan, a közeg is demokratizálódjon.- Akkor végül is Duray Miklós már akkor is...- Duray Miklós egyértelműen a kisebbségi kérdésből indult ki. Mi már akkor úgy gondoltuk, hogy képesek vagyunk felülemelkedni ezeken a provinciális kérdése-
