Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
B. Kovács István
. KOVÁCS ISTVÁN 334 - Még annyit mondj el, hogy a család, melyből származol, milyen jellegű volt? Vannak-e értelmiségi gyökereid vagy első generációs értelmiségi vagy?- Első generációs értelmiségi vagyok. Apai ágon a Medvesaljáról származom, a nagyapám dobfenéki, nagymamám péterfalai, akik a húszas években kerültek Baracára, ott vettek birtokot. Anyai ágon a Tokár családot mondhatom rokonaimnak. A Tokár családban volt értelmiségi, mégpedig pedagógus, aki az első Csehszlovák Köztársaság idején szerzett diplomát. Voltaképpen ő volt az első értelmiségi a rokonságban. Még visszatérve a Kovács ágra: ott is lett volna értelmiségi, hiszen két nagybátyám, Sándor és Zoltán az elsők voltak, akik Baraccáról középiskolába jártak. Itt, Rimaszombatban, a velünk szemben lévő Egyesült Protestáns Gimnázium diákjai voltak, egyikük nappali tagozatos, másikuk levelezős. Sajnos, mindketten fiatalon elvesztek. Sándor bátyám valahol orosz hadifogságban pusztult el valószínűleg, nem kaptunk hírt róla, Zoltánnak pedig egy kézigránát robbant fel a kezében, és a sérüléseibe halt bele 1945-ben. így hát voltaképpen első generációs értelmiséginek tartom magam.- Ahogy felvázoltad pályádat, tulajdonképpen egyenesnek tűnik Baraccától a rimaszombati múzeumig ez a pálya, de 1989 előtt azért voltak ebben gondok, hogy úgy mondjam, belenyúlt-e a politika vagy belenyúlt-e a rendszer a pályafutásodba, vagy mindig azt csináltad 89 előtt és úgy, ahogy szeretted volna.- Bizonyára beleszólt valamilyen módon. Egy mozzanatra emlékszem nagyon élénken. Gyerek voltam, nem tudnám megmondani, hány éves. A falu szélén, mint minden tisztességes faluban, nálunk is volt kovácsház. Egy alkalommal a helyi nemzeti bizottság akkori titkára - akit mi saját szóhasználatunkban „prídel”-nek neveztünk, azaz Magyarországról áttelepült ember volt, aki beszélt ugyan magyarul, de a magyart sem, meg a szlovákot sem beszélte igazán jól - valamit mondhatott apámnak, neki nem tetsző dolgot. Hogy mit, azt nem tudom, de az előttem van, amint apám galléron ragadja, és a falhoz tapasztja, mondván: tönkre akarod tenni ezt a gyereket is? - utalva reám. De hogy ennek a szóváltásnak, ennek az összekülönbözésnek mi volt a tényleges oka, nem tudom. Apám szókimondó ember voit, a véleménye mellett kiállt. Vélhetőleg valami olyasmit mondhatott ott, ami nem volt ínyére az akkori hatalomnak. Apám egyébként nem volt tagja a kommunista pártnak, ahogy szűkebb családom más tagja sem. Nem mondhatom azt, hogy megpróbáltak volna ellehetetleníteni, vagy olyan lépéseket tettek volna ellenem, ami megoldhatatlan problémát jelentett. Tehát sem a középiskolai tanulmányaimat illetően, sem az egyetemi továbbtanulásomat illetően nem éreztem különösebb hátrányt.- Én arra gondolok, hogy te már 89 előtt értelmiségi pályán dolgoztál, és nyilván mindig megvolt az önálló véleményed. Ez nem jelentett-e gondot, mindig tudtad-e azt csinálni vagy azt kutatni, amit akartál, ilyen szempontból nem volt-e valami zökkenő?- Nem, nem mondhatom ezt. Egy másik példa jut eszembe, mintegy igazolva azt, hogy a véleményemet nem rejtettem véka alá. Egy időben, a 80-as években Magyarországra nem lehetett utazni, csak úgy, ha forintot kaptál. Forintot meg
