Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Juhász R. József
inkább, mondjuk, a megtűrt kategóriába tartozott. Mi ezt a kultúrát hoztuk át. Zenéből ugyanezt, Patachich Ivánt elhoztuk, azóta már nem él... Ő az egyik első elektroakusztikai zenész volt Magyarországon, nagyon jó nevű zenész, rajta keresztül megismertük a pozsonyiakat, mert ő rengeteget járt Pozsonyba, nagyon jók voltak a kapcsolatai. Ráadásul a pozsonyi elektroakusztikai stúdiónak nagyon jó neve volt a világban. így ismertük meg aztán Ďurišékat (Juraj Ďuriš). Máig ott vannak Pozsonyban és folytatják az elektroakusztikai stúdiót. Őket is ugyanúgy elhívtuk. Nem érdekelt bennünket, hogy kifejezetten csak magyar előadókat hívjunk. Mentek ezek a havi előadások mindenfelé Brünnben, Prágában, tehát egyetemi klubokban, mindenhol. Kiadtunk - még az első fesztivál előtt - egy katalógust, amelyben publikáltuk azokat, akik jártak velünk előadásokra. Azok voltak benne, akiket az előbb említettem. Nagyon szép kis kiadványt sikerült készítenünk. És akkor én itt, Érsekújvárban, már az egyik barátomon keresztül - ez most érdekes lesz -, bejártam az OKVTČM (Okresný klub vedecko-technickej činnosti mládeže) klubba. Ez azért volt számunkra érdekes, mert ott 87- ben voltak számítógépek! És mivel annak idején vizuális költészettel foglalkoztam, nekem az egy kincsesbánya volt... Ugye, számítógéppel egész érdekes dolgokat lehet csinálni, sőt, még ki is lehet nyomtatni. így aztán folyamatosan bejártunk ebbe a bizonyos klubba. Ráadásul, mivel ez az OKVTČM egy hivatalos szervezet volt - azt hiszem, hogy a SZM-nek egyik klubja -, fölvállalta ezt a bizonyos első katalógust, meg az elején a Stúdió erté-t is. Ők tették hivatalossá, mást nem lehetett tenni, és ráadásul itt volt a Csemadok. Akkor még ott dolgozott Gémesi Karcsi és ő fölvállalta a Stúdió erté-t. Ugye teljesen más dologról volt szó, képzőművészet, zene és egyebek, nem csak irodalom, így valahogy visszaszivárogtunk a Csemadokba. Miután végigmentünk ezeken az előadásokon, ez tartott 87 szeptemberétől-októberétől 88 tavaszáig, addig eljutottunk oda, hogy hívjuk össze ezeket az embereket egy fesztiválra. Ezt meg is csináltuk. Addigra az OKVTČM és a Csemadok fölvállalt minket, tehát hivatalosan is meg tudtuk szervezni. Megint mentünk a szakszen/ezetekhez jegyeket árulni és egyebek, ebből ki tudtuk fizetni a katalógust meg ilyeneket, így 88 júniusában összehoztuk az első fesztivált. Erre azokat hívtuk meg, akik már előzőleg szerepeltek az egyetemi klubokban. Nyilván jöttek többen is: Rudo Sikora, Milan Adamčiak, megjelent a szlovák alternatív művészeti élet, Ján Budaj is ott volt az első fesztiválon is, Dezider Tóth, Michal Kern, már ő sem él, Márta István Magyarországról, Galántai Gyuri Magyarországról, Petőczék, Bíró Jóska, Kelényi Béla, nem fogok mindenkit felsorolni. De ennek már volt koncepciója. Mégpedig az, hogy a magyar és a csehszlovák képzőművészeti életnek nagyon élő kapcsolatai voltak 68 körül. Az emberek személyesen ismerték egymást, ami ugye a konszolidáció után megszűnt. Ez úgy derült ki, hogy nyilván jártunk ide is, meg oda is interjúzni, meg találkozgatni emberekkel és ők kérdezték, hogy mi van a Galántaival, azok meg megkérdezték, hogy mi van a Koller Kálmánnal meg a többiekkel. Ők mind ismerték egymást, mi pedig összehívtuk őket és programszerűen, direkt ezért csináltuk az első fesztivált, hogy ezeket a kapcsolatokat újrateremthessük. Ezt deklaráltuk, ez a katalógusban is benne van. így jött létre azután az a bizonyos első fesztivál, és a második ugyanúgy. A másodiknak már híre ment, hogy ez olyan rendezvény, amit korábban nem lehetett megszervezni Csehszlovákiában, és egyszer csak Érsekújvárban meg lehet csinálni... Máig tíz emberből kilenc és fél nem tudja, mi a performansz vagy alternatív művészet, 321 f r
