Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Hunčik Péter

magyar párt vezetésével, és ott is megegyeztünk abban, hogy őrajtuk nyolcukon kívül, tehát pártonként két-két emberrel, azaz nyolc emberrel létre kell jönni egy másik bizottságnak, amelyben nem lesz egyetlen magyar sem, mert ez szakértői bizottság lesz, cseh és szlovák. És a szakértői bizottság ítéli meg a Beneš-dekré­­tumokat jogilag, de csak kizárólag jogilag, és én - s ezt már nem tartalmazta a Havellel történt megállapodás - a nyolc embernek a javaslata alapján kértem föl, hoztam létre a cseh és szlovák bizottságot, s a kérés az volt, hogy minősítsék, hogy az akkori jogrend, a nemzetközi jog szerint a magyarokra és németekre vonat­kozó Beneš-dekrétumok a nemzetközi joggal és a csehszlovák joggal összhangban voltak-e, és az emberi jogi normák keretei közül nem lógnak-e ki. Ezt a kérdést ja­vasolta a nyolc ember, és ezt a kérdést tettem föl annak a két embernek, akit a bizottságba meghívtam a szlovák és a cseh oldalról. A szlovák oldalról Gabriel Brenkát, aki a külügyminisztériumban a jogi részleg igazgatója vagy vezérigazgató­ja volt, a cseh szakértő pedig egy akadémikus volt, akit Schwanzerberg javasolt, mondván, csakis őt hívhatod meg, mert ő volt az, aki Beneš dekrétumait annak idején jogilag előkészítette. Adjunk neki egy esélyt, hogy helyrehozza a hibáját, mondta Schwanzenberger. És (...) ez az akadémikus vállalta is a feladatot. Sem Brenka, sem pedig a cseh akadémikus nem járt ezekre a gyűlésekre, tehát a nyolc magyarral történt megegyezésen nem vettek részt, ehhez én is ragaszkodtam, ők is, de a nyolc magyar politikus is egyetértett azzal, hogy a két bizottság ne kom­munikáljon egymással, nehogy az jöjjön ki a végén, hogy a magyarok meggyőzték a jogászokat, hogy őszerintük alakítsák ki a véleményüket. Én persze folyamato­san tájékoztattam a politikus bizottság tagjait, és az volt a döbbenetes, hogy a két jogi szakértő bizony hamarább egyetértésre jutott, mint a magyar politikusi csapat. Brenka doktor alapállásához tudni kell, hogy a volt Csehszlovák Szocialista Köz­társaság Külügyminisztériumában volt már valamilyen funkciója, aztán a forrada­lom után még egyet előre is lépett, ezek szerint nem volt olyan nagy párttag, és valószínűleg megérezte, hogy most az ő további sorsának az alakulása majd attól is függ, hogy ő most egy modern, haladó gondolkodású jogászként jelenik meg vagy pedig az 50 év előtti jogi normákat támogató maradi, elmaradott és nemze­ti irányban gondolkodóként. Ezt pontosan megértette, és számára nem is volt lé­nyeges, és nem véletlen, hogy olyan gyorsan pontot tudtak tenni a dolog végére. A cseh szakember pontosan tudta, miről van szó, és elég világosan elmondta, hogy ő akkor erre parancsot kapott, és neki csak a jogi kereteket kellett megálla­pítani arra, amire ő parancsot kapott. A jogrend persze a háború utáni jogrend volt, s itt a bosszú teljesen mindennapos volt, lásd például a németek kitelepítését, és tulajdonképpen sokkal jobb lett volna, ha csak a Beneš-dekrétumok szellemében járunk el a németekkel, mint ami valóságban történt, hisz akkor, 91 végén már kezdtek megjelenni az első írások arról,, amikről nekem Bohumil Hrabal már a nyolcvanas években beszélt. A pszichiáter és amatőr történész Petr Príhoda körül kialakult csoport ekkor már írásokat jelentetett meg a kitelepítés során elkövetett szörnyűségekről. Hrabal tudniillik, akivel nagyon jó kapcsolatban voltam, a 80-as években, amikor a Zsebcselek c. könyv készült, nagyon sokat jártam hozzá, és be­szélgettünk, nemegyszer említette ezeket a dolgokat. Ő említette azt, hogy Brünn alatt a Karvináról deportálandó németeket, akiket Bécs irányába hajtottak, Brünn alatt volt az utolsó megálló a határ étlépése előtt, mintegy tízezer embert nagy ka­rámokba betereltek éjszakára, kijöttek a bosszúszomjas városiak, és azt rájuk gyújtották, és ott állítólag rengeteg ember elpusztult. Petr Príhodáék azt állították, 291 HUNČÍK PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom