Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 284 ót támogató magyar kisebbség delegált ide az FMK-n keresztül, és mégsem járja az, hogy én a döntésekből, a tárgyalásokból és mindenből kimaradtam. Ott voltam, irodám volt, titkárnőm volt, csodálatos irodahelyiségem volt, csodálatos helyen laktam bent a prágai várban, tehát kifelé ez nagyon szépen nézett ki, és nagyon sok irigyem is volt, mert volt szolgálati gépkocsi 750-es BMW sofőrrel, korlátlan telefonhasználat és utazási kedvezmények, ide-oda lehetett menni, és mentem különféle rendezvényekre, elsősorban Szlovákiába, ahova az elnököt meghívták, az elnök delegálta Martin Bútorát, Bútora engem, tehát ilyen szempontból élvezhettem volna, és valószínűleg a kétéves időszak 92 végéig ott nagyon jól eltelt volna. De ha az ember belenéz, akkor kiderül, nem volt túlságosan nagy fogadókészség arra, amit én ott csinálok vagy szerettem volna csinálni, mert a csehek számára a kisebbségi kérdés alig jelentett valamit.- És a Bútora is így érezte ezt?- Bútora el volt foglalva a saját dolgaival, abból a 12-es társaságból, akik mi ott az elnök tanácsadói körét képeztük, amelyről néha magunk se tudtuk, hányán vagyunk, mert időnként megjelentek ott olyan emberek is, akiket ilyen nem formális módon az elnök kijelölt további tanácsadójának, pl. megdöbbentem egyszer, amikor a vár folyosóján összefutottam Bobekkal, a híres énekessel, akit istenítettem és imádtam. Én úgy vettem, hogy csodálatos dolog, hogy a Pavel Böbékkel beszélgethettem, ám kiderült, hogy ő is kulturális külső tanácsadóként jelent meg ott. Nem volt világos, hogy ki milyen funkcióban és milyen súlylyal van ott. Szlovákiából mindenesetre csak ketten voltunk. Martin Bútorával magánemberként is jó barátságban voltam, együtt laktunk, mérhetetlen sok időt töltöttünk el informálisan is, délután véget ért a munka, estefelé nem volt kivel beszélgetni, egymással jártunk kocsmába, ide-oda, vacsorázni, jöttünk-mentünk. Tehát Bútora mindent tudott és mindent értett, és azt se mondhatnám, hogy közömbös vagy közönyös volt velünk szemben, ám teljesen el volt foglalva azzal, hogy a saját pozíciójára súlyt helyezzen, melynek előzményei voltak. Martin ugyanis érezte, hogy baj van vele, mert amikor az elnök az Egyesült Államokba utazott, őt sem sorolták be a küldöttségbe, és nagyon kemény, késhegyre menő vita kerekedett abból, amikor Martin azt mondta, hogy nem lehetséges az, hogy Szlovákiából senki nincs az elnök mellett, és majd ezt ott megkérdezik az amerikai szlovákok, és rákérdeznek teljesen jogosan, és akkor ez kiderül. Szóval ilyen kemény dolgok voltak. Martinnak küzdenie kellett abban közegben, tehát ő nem nagyon tudott velem foglalkozni, és nagyon sok időbe telt, amíg őt is elfogadták. Később pedig el volt telve önmagával, hogy a második évben, amikor a pozíciója már megszilárdult, bizony nagyon magas rangban mozgó és libegő ember volt. Aztán Martint rá kellett döbbenteni arra, hogy én nem púp vagyok a hátán, hanem ha engem bevon abba a tanácsadói körbe, amelyik reggelente hetente két alkalommal összejön, és ott szavazati jogom és beleszólásom van, azzal az ő munkáját könnyíteném meg. Jó fél év eltelt, és Schwanzerbergen keresztül, akiben több érzékenység volt e kérdés iránt, mint magában az elnökben. Amikor két hónap után Schwanzerberg segítségével bementem az elnökhöz, és beszélgettünk vele, akkor egy pillanat alatt átfutott az agyamon egy nagyon nagy fölismerés vagy megdöbbenés. Az elnök íróasztala mögött a falon egy hatalmas térkép volt, a Cseh Királyság térképe. Nekem hirtelen eszembe ju-