Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
tott, hogy ez a bácsi, akit a világ tisztel és csodál, Václav Havel, Csehszlovákia köztársasági elnöke irodájának falán nem Csehszlovákia térképe volt, hanem a Cseh Királyságé, és ő így érezte jól magát. Ettől kezdve kezdtem kissé kritikusan szemlélni az elnököt, amikor Szlovákia szóba került. Nem is a magyarság vagy kisebbség, csak Szlovákia. Akkor merültek fel bizonyos problémák, konkrétan az, hogy az elnök valahányszor ide érkezett, mindig feszültebb volt, mint máskor, ami egyszerűen abból fakadt, hogy a szlovákiai eseményeket és összefüggéseket nem értette annyira, mint a csehországi dolgokat. (...) Amiből teljesen egyértelmű volt, hogy ő nagyon kritikusan szemlélte önmagát, hogy őneki Szlovákia sose lesz olyan közeli, nem fogja úgy ismerni, nem is ismerheti úgy, mint Csehországot, melynek minden kis települése, minden gondja, politikai áramlata, kultúrája a kisujjában volt. És akkor ott volt Szlovákia, amelyről jóval kevesebbet tudott, azt is főleg a tanácsadóin, vagyis rajtunk keresztül. Nagyon jellemző dolgot mondok neked. Pozsonyból mentünk helikopteren Komáromba, és a helikopteren, amikor átrepültünk Dunaszerdahely fölött, én nagy büszkén lemutattam, hogy elnök úr, nézze, ott lakom én. Figyelmet mímelt, igen, valóban, hol vagyunk tulajdonképpen, mondtam, hogy Szerdahelyen, s a helikopternek az ajtajában ugyanolyan zseb van, mint az autók ajtajában, és abban rendes autótérkép volt, és elővettem a térképet, és föllapoztam azt a két oldalt, ahol Szerdahely és környéke volt, és mutattam neki, hogy itt vagyunk, és Komárom irányába megyünk, és mondta, hogy mutassam meg neki Szlovákia térképét, hogy tudjon tájékozódni. (...) No jó, földrajzból lehetett gyengébb, de valóban az volt a helyzet, hogy a szlovák ismeretanyaga meglehetősen kicsi volt, és érzékenységben is más volt. Ő azt, hogy mi történik Szlovákiában, nem értette, s ennek volt aztán az a nagyon kellemetlen mellékhatása, hogy miután Meóiar kezdett egyre jobban profilálódni, világos volt, hogy a nyerő ember a következő választásokon a HZDS-t létrehozó Vladimír Meóiar lesz, akiről a prágai várban vicceknek, ironikus megjegyzéseknek a tömkelegé alakult ki. Karikatúrák jelentek meg róla a cseh lapokban. És különösen azt tudták nagyon jól karikírozni a csehek, hogy szembeállították a filigrán pöttöm Havelt Meóiarral, és olyan meseszerű jeleneteket rajzoltak le és kerekítettek ki, hogy a Kis Herceg, a gyönge, ám de okos kis emberke hogyan fogja legyőzni a behemót bokszolót, a vérszomjas vadállatot. Olyannyira ment, hogy Havel végül is rendkívüli nagy ellenszenvet érzett vele szemben, (...) és nem is volt hajlandó vele találkozni. És ugye itt volt a mi felelősségünk, felelőtlenségünk, hogy így mondjam, ketten voltunk Szlovákiából, ketten szállítottuk a híreket Szlovákiából. El kell mondani, hogy Martin Bútora szintén nem volt Meóiarnak egy nagy támogatója, mint ahogy én sem voltam támogatója. Itt még csak azt mondanám el, hogy volt egy ún. miniszteri klub, amikor még egyben volt a VPN, és péntekenként összeültek azok is, akik hét közben Prágában voltak, azokkal, akik Pozsonyban dolgoztak. Ide én is bejáratos voltam mint prágai tanácsadó, és sokszor Meóiar mellett ültem egész este, és figyelhettem a reakcióit, viselkedését és sokszor a kifakadásait is. Peter Zajac vezette ezt a pénteki klubot, és járt fel s alá, és mondta a magáét, mire Meóiar sokszor kikelt magából, és kiabálva mondta, hogy neki kívülről ne beszéljen bele a dolgába senki, mert más bent a kormányban csinálni a dolgokat és más kívülről beledumálni. De akkor már világos volt, hogy komoly különbségek vannak az ő és a mi értékrendünk között. Nyilvánvaló volt, hogy a szakítás után ősellenségünknek tekintettük őt, kettőnk között az volt a kis különb-285 HUNČÍK PÉTER
