Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Hunčik Péter

HUNČÍK PÉTER

Megbeszélés a Nap szerkesztőségében (Fotó: Gyökeres György)

várban. Sokkal kevesebbet olvastam és írtam akkor Újvárban. Élveztem az életet. És nagyon élveztem azt, hogy jó napot, doktor úri, én voltam a megmentő, aki megjött kék fénnyel, mentővel, élet-halál ura voltam, aki eldönti, hogy bevisszük-e a kórházba a beteget vagy nem. Nagy dolog, de nagy felelősséget is jelent egy 25 éves kölyöknek. És akkor a Laci egyszer rám szólt, hogy téged egyetlen egy dolog menthetne meg, ha szépen otthagynád ezt az Újvárt, mert ott nem lehet fejlődni. És akkor megbeszéltük a feleségemmel, aki, gondolom, ugyancsak örült annak, hogy kiesik abból a fertőből, amit Újvár jelentett számomra...- A feleséged mit csinált?- Tanított egy ottani középiskolában, angol szakos tanárnő volt, és, gondolom, ő is nagyon örült neki, hogy elmegyek onnét, mert a kis ügyeimnek volt otthon visszhangja, volt elég sok kattanás ebből otthon, és így 80-ban, amikor megjöttem a katonaságtól, eljöttem, és elkezdtem itt érdeklődni, hogy mit lehetne csinálni. Szerdahely, ez a magyar város csúcs volt abból a szempontból, amit nekem el lehetett érni. Komárom vagy Szerdahely? Inkább Szerdahely. Itt volt Tóth Laci, Varga Imi, Kulcsár Feri, Szigeti Laci, Bereck Jóska, akkor ismerkedtem meg Barakkal, itt volt az irodalom a Csallóközben, mindig a karácsonyi szám - meg azt hiszem, a húsvéti is - volt extra szám. Nagy dolog volt, már októbertől csináltuk, és rang volt bekerülni a karácsonyi számba.