Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
szók és építészek jöttek-mentek, a Mexikó nevű sörözőben sörözgettek, én pedig ültem a könyvek mellett, és tanultam, mint egy állat. Ez azért egy kicsit más egyetem, mármint akkor úgy jött le, hogy nemhiába büszkék az orvosok, olyan seggük van, mint a rinocérosznak, olyan vastag, mert nem fej kellett hozzá, hanem segg. Miután átvészeltem a második évet, és nem repültem ki, mert ettől féltem nagyon, akkor kezdtem el nagyon intenzíven járni a klubba. Ugye ne felejtsük el, hogy 1970-ben, amikor egyetemista lettem, októberben megjelent az első versem nyomtatásban Somos Péter név alatt. Az Új Ifjúságban jelent meg, nekem ott kezdődött a nagy dilemmám, a szlovák nyelv mellett a másik nagy problémám, ami nehezítette a tanulásomat, ez volt. Akkor döbbentem rá tulajdonképpen, hogy én író vagyok. Az szeretnék lenni.- Miért Somos?- Mert egy Tóth Elemér nevű úriember, aki az Új Ifjúságot szerkesztette, közölte velem: egy ilyen névvel, hogy Hunčľk, akarsz te magyar irodalmat csinálni? Választunk neked valami jó nevet, mondta. És én hazajöttem, és kiválasztottam azt a nevet, hogy Somos Péter, mert Ipolyság fölött volt egy kis kupac, egy halom, egy kis dombocska, amit úgy hívtak, hogy Somos, abban volt egy kis kocsma. És 18-20 éves kölykökként imádtuk azt a helyet az Ipoly fölött. Közvetlenül a határ fölött, Tesmag után volt ez a hegy. Hétvégeken esténként kimentünk oda, és akkor a Lajoska húzta, a cigány, és ha jókedvünk kerekedett, bementünk az Ipolyba, a magyar az úgy mulat, hogy a cigány - a cimbalom kivételével- be az Ipolyba, ott húzták, és amikor nagyon be voltunk rúgva, nagyon bátrak voltunk, akkor átmentünk Magyarországra is, és táncoltunk néhány lépést a túloldalon, aztán belevetettük magunkat a vízbe, gyorsan vissza, nehogy elkapjanak bennünket. Ebből jött ugye a Somos Péter, ami nekem akkor fantasztikus névnek tűnt, ettől szebb magyar név nincs.- Sok verset írtál?- Eleget, csak a gond az volt, hogy anyám első férjét is Somosnak hívták. Ez nekem eszembe nem jutott, amikor nevet változtattam, csak apám sápadtszürke képére emlékszem, amikor boldogan hazavittem a versemet, hogy apu, nézd, mert fényképpel együtt jött, publikáció, és egy ideig nem értettem, miért taszítja őt ennyire a vers. Nem a versem, hanem a riválisa, az anyám első férje volt Somos Pista, én meg Somos Péter. Anyámnak nagyon tetszett a dolog. A vers, az irodalom akkor Tóth Lacit, Varga Imrét, Kulcsár Ferit jelentette, Zalabai Zsigát, aki tőlünk volt Ipolyságról szintén, Pásztóról, és az Irodalmi Szemle körül akkor már forgolódó Grendel Lajost, aki lévai volt. Ezekkel a gyerekekkel telt el a harmadik, negyedik, ötödik évem. Sokkal könnyebb volt ez a három év, mint az első kettő. Megint borotvaélen táncoltam nemegyszer, most nem a tananyag miatt és a szlovák miatt, hanem azért, mert leültem Grendellel, és Grendel Lajos egyszer azt mondja nekem, hogy öreg, várjál, hát az jó, hogy megjelentél, de akkor a kezembe nyomta Sükösd Mihály könyvét, és azt mondta, hogy először is ezt olvasd el. Déry Tibortól a Felelet meg a Befejezetlen mondat - ezt végig kellett olvasni, addig nem állt szóba velem. És most jön a világirodalom, amit én megtanultam a középiskolában, azt tisztességesen tudtam, de eszem ágá-261 QC LU '-LU CL KJ aï El Z>
