Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 260 - Meddig voltál kint?- Több mint hat hónapig. Apám könyörgött, hogy jöjjek haza, s az egyetlen dolog, amivel rávett a hazajövetelre, az az orvosi kar ígérete volt, mert ugyanúgy, ahogy ő sem tudta elvégezni az orvosit levelező tagozaton, én sem tudtam volna. Broomfield bácsi kellemes idős bácsi volt, ő szállást adott nekem, ami nagyon nagy szó volt. Taníttatni nem taníttathatott volna, orvosit ott is csak nappalin lehetett volna végezni teljes odafigyeléssel. Ezért hazajöttem. 1969-ben nem vettek fel helyhiány miatt, bár a pontszámom elegendő volt. 1970-ben fellebbezésre vettek fel - a pontszámom ugyanúgy megvolt, de csak fellebbezésre vettek fel - Pozsonyba általános orvosi szakra, máshova nem is adtam be a jelentkezésemet. Szinte tudomásul sem vettem, hogy az első két évben a könyveink döntő többsége cseh volt, nem pedig szlovák, a tanárok döntő többsége kilógott 1968-ban, tehát fiatal tanársegédek, adjunktusok vették át a helyüket, ezekből lettek villámgyorsan docensek, némelyikből ifjú professzor is, publikációk és minden előképzések nélkül. Még az egyetem épülete is olyannyira cseh volt a Sasinkova utcán, hogy még a feliratok is csehül voltak bent az épületben. Pl. az első emelet úgy volt kiírva, hogy „první patro”, és amikor az anatómiakönyvben az első évfolyamban azt olvastam, hogy „mékké patro", néztem a magyar anatómiakönyveket, hogy ezek mit találtak ki, hogy a cseh nomenklatúrában van „emelet” a szájban is, a magyarban viszont nincs. Akkor még nem tudtam, hogy a szájpadlást hívják patronak, nekem ez emeletként jött le. Aztán ki is repültem anatómiából, mert a kar izmairól szóló tételt húztam, és bár tudtam mindent, de a professzor valahogy rájött arra, hogyan lehet elkapni engem. Azt mondta, hogy most mutassam a kezemmel, amiről beszélek, és én nem tudtam megmutatni. Bevágtam a szöveget, tökéletesen megtanultam, de nem tudtam megmutatni, és kirúgott, hogy ha majd ezt is megtanulom, akkor jöhetek vissza. Sőt még a kedvenc tantárgyamból a hatodik évfolyamban ismételni kellett a belgyógyász államvizsgámat, tökéletesen tudtam mindent, de valami olyan szót mondtam, hogy kapkodja a levegőt, mert légszomja van. Ezt én magyarból szó szerint fordítottam le szlovákra, hogy légszomja van, és a professzor, aki elég kellemetlen volt, azt mondta, hogy „potom, keď sa naučíte to správne aj po slovensky, budete lekárom v Československej socialistikej republike. Naučte sa po slovensky to nie je légszomj, ale lapá po vzduchu, dobre?". A szlovák tudásom végig kísértett. Olyan dolgokban okozott gondot, ami egyébként nem volt komoly dolog. Pl. a nemzetközi munkásmozgalom történetében, a marxizmus-leninizmus történetében, a szocialista közgazdaságtanban - erre a többiek mindössze fél órát szántak, de nekem meg kellett tanulni a kifejezések miatt. Nekem az egyetem azért okozott gondot, mert gondom volt a szlovákkal.- A pozsonyi életben mennyire vettél részt?- A második év után kezdtem lejárni a klubba. Az első két évben semmi, akkor csak kapaszkodtam és tanultam, mint egy őrült, hogy megmaradjak. A tanulság egyébként az volt, hogy aztán kezdtem becsülni a saját szakmámat is, amikor láttam a többieket. Jogászokkal laktam együtt, építészekkel, Grendellel, Fazekas Jóskával, mármint egy internátuson, ahogy mondtuk annak idején. Ajogá-
