Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Barak László
Ellen) és az FMK közös koordinációs központja. A VPN-központot a Navrátil 19 Ľuboš vezette, az FMK-t én sok más emberrel együtt, Világi Oszkárral, Németh Ilonával, Bödők Zsigával...- Részese voltál a pozsonyi tüntetéseknek, hogyan vettél részt a pozsonyi FMK munkájában? Hogyan kezdődött ez a dolog?- Rendkívül fontos dolognak tartom azt, hogy a Tóth Karcsiék lakásán megalakult a Független Magyar Kezdeményezés. Megalakulásakor döntöttünk a Nap című lap elindításáról is. Ez vitathatatlanul és egyértelműen Szigeti László ötlete volt. A Nap december 15-én jelent meg először, ami azt jelenti, hogy valamikor december elején regisztrálták a minisztériumban, s Hunčík Péter volt az első főszerkesztője. Aztán megalakultak az FMK szervei, és tulajdonképpen azok az emberek lettek a központi irányítói az FMK-nak, akik Tóth Karcsi lakásán voltak. Később egyéb önkéntesek is. A VPN koordinációs központjába Szigeti Lászlót delegáltuk, aki részt vett a munkában, és később került oda Hunčík Péter meg A. Nagy László. A VPN egyébként egy nappal később alakult, mint az FMK, illetve két nappal később, az FMK november 16-án, a VPN, azt hiszem, november 18-án.- Tehát már a kezdetektől ott voltatok a VPN-ben?- így van. Én kétlaki életet éltem, mert elsősorban Dunaszerdahelyen szerveztem a dolgokat, de rendszeresen kapcsolatot tartottam a pozsonyi központtal és a Napban is szerepet vállaltam úgy, hogy elsősorban a dunaszerdahelyi eseményekkel kapcsolatosan jelentek meg az írásaim. Mígnem valamikor karácsony előtt Romániában megdöntötték a Ceausescu-rendszert, kitört a polgárháború vagy forradalom, és mi voltunk az elsők Csehszlovákiából, akik egy expedíciót szerveztünk oda. December 22-én vagy 23-án jöttünk vissza Romániából. Világi Oszkár és jómagam kísértük el ezt az expedíciót, amely dunaszerdahelyi orvosokból állt, Rajzák László volt ott orvosként, aztán Farkas doktor és hát a mentősök. Mentőautókkal vittünk gyógyszereket Romániába. Rendkívül megrázó út volt, mert háborús viszonyok közé kerültünk. Ránk ugyan nem lőttek, de ahová mi gyógyszert vittünk, azt az aradi kórházat, még érkezésünk előtt fél órával is lőtték a Securitate ügynökei. Ezzel az eseménnyel kapcsolatban fontosnak tartok elmondani egy személyes dolgot, ami jellemző volt az akkori viszonyokra. Visszafelé jövet - ez egy négy napos út volt - meginterjúvolt bennünket a Magyar Távirati Iroda tudósítója, engem is, személy szerint. Elmondtam, hogy hol voltunk, mit akartunk, honnét vagyunk, mit csináltunk, mit vittünk, és azt is elmondtam, hogy a Securitate azt a kórházat, ahová mi a gyógyszereket vittük még fél órával az odaérkezésünk előtt lőtte. Amíg mi Magyarországon tartózkodtunk, az itteni híradóban, a csehszlovák tévéhíradóban leadták azt a hírt, hogy dunaszerdahelyi expedíció járt Romániában, és hogy egy Barak László nevű embert agyonlőttek a Securitate ügynökei. Ezt a híradót nem nézte a feleségem, de egy Mizera nevű ember, aki azóta már meghalt, aki a pozsonyeperjesi nemzeti bizottság elnöke volt, felhívta éjszaka a feleségemet, őszinte részvétét fejezte ki, és kifejtette neki, hogy ő tudja, hogy mi az, ha valaki elveszti az élettársát, mert az ő felesége is meghalt. Akkor Anna, a feleségem felhívta Hunčík Pétert, BARAK LÁSZLÓ
