Petőcz Kálmán (szerk.): Magyarországi szlovákok. Nemzetközi konferencia, Somorja, 2007. szeptember 27. - Disputationes Samarienses 11. (Somorja, 2008)
Őllös László: A kisebbségi jogok értékalapú tételezése
44 Ollós László szorul, az anyaország, illetve - ami nem kevésbé fontos - az anyaország civil társadalmának segítségére. És nemcsak szimbolikus értelemben, hanem olyan mértékben, amelyben a segítséget ténylegesen igényli. A magyarországi szlovákok esetében két kérdésünk így hangozhatna: Milyen mértékben tudatosítja saját felelősségét a szlovák állam? És milyen mértékben tudatosítja saját felelősségét a szlovák civil társadalom? A magyar kisebbségtől eltérően ugyanis a szlováktól nem várható, hogy erőteljesen hangot adjon követeléseinek. Érzi, hogy gyenge és szeretné elkerülni, hogy bárkit is megsértsen. A szlovákiai társadalom érdeklődésének hiányában szerepe a szlovák össznemzeti értékek fejlesztésében csak nagyon nehezen válhatnak a közélet témájává. A szlovákiai politikusok kijelentéseiben a kisebbségek gyakrabban jelennek meg a nemzeti „harc" eszközeiként, mint a nemzeti szolidaritás célcsoportjaként, egyedi értékek hordozóiként, esetleg a szlovák-magyar viszony fejlesztésének szilárd pilléreiként. Egy nemzetállamban, amely a többségi és kisebbségi lakosság hatalmi úton fenntartott egyenlőtlenségén alapszik, a különböző nemzetiségű állampolgárok tényleges egyenlőségének meggátolása természetesen politikai prioritásként jelenik meg. Az iménti felsorolás szempontjai közt szintézist vonva megállapítható, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek ugyanazokra a feltételekre van szükségük szabad nemzeti életükhöz, mind a nemzeti többségben élőknek. Ami az előbbieket illeti, azok jelentős része a klasszikusnak nevezhető nemzeti emancipációs célok közé sorolható. A modern nyelv hivatalossá tétele s egyenrangú közéleti státuszának biztosítása, a magas kultúra szabad nemzeti fejlesztése, a közművelődés nemzeti jellege, a legfontosabb csoportszimbólumok államivá emelése azok közé a célkitűzések közé sorolhatóak, amelyek már a modern nemzetek kialakulásakor megjelennek. De ide tartozik a gazdasági felemelkedés és a politikai képviselet kérdése is. Annyi a különbség, hogy e feltételeket a mi esetünkben sem saját maguk, sem pedig államuk egyedül nem tudja megteremteni. Ketten együtt már jobban állnak, de végső soron az úgynevezett anyanemzetük segítségére is szükségük van. Engedjék meg, hogy visszatérjek a referátum bevezető gondolatához, a kisebbségekkel kapcsolatos társadalmi értékrend kérdéséhez, amely az íratlan alkotmány lényegi része, és az írott egyik fő forrása. Szóval, mint azt már hangsúlyoztuk, a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok helyzetének egyik maghatározó eleme az a társadalmi klíma, ami a többségi társadalom részéről körül veszi őket. Vajon tisztelt, és becsült helyet kapnak-e a társadalmi értékek sorában, vagy idegen, veszélyes testnek tekintik-e őket, amelyiktől jobb volna mihamarabb megszabadulni. Az első esetben környezetük éppen abból igényel sok mindent, amiben mások. A másodikban ott akadályozza őket, ahol csak teheti. Szakmai körökben is gyakorta hangzik el az a vélemény, hogy a kisebbségeket övező társadalmi közhangulatért a többség a felelős. Ez javarészt helytálló megállapítás, de esetünkben nem pontos. A szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok megítélése attól is függ, milyen képet alakít ki magáról a szlovákiai szlovákság Magyarországon és a magyarországi magyarok Szlovákiában. Illetve kölcsönösen milyen kép kialakítására törekednek a másik félről. Ha a másik fél agresszív, megbízhatatlan, békéden saját nemzeti céljait minden egyetemes emberi érték elé helyező nemzet képét sugározza magáról, vagy ha nem is ilyen, de sikerrel tud ilyen képet festeni róla a másik fél, tehát maga semmit sem akar, vagy nem tud tenni ellene, akkor ez okozza a legnagyobb kárt a kisebbségeknek.
