Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Keserű József: A módszertől az olvasásig
94 Keserű József ban - egyebek mellett - azzal a javaslattal áll elő, hogy e módszer alkalmas lehet „az irodalomtörténet bizonyos szempontú elrendezésére”. (Kiemelés az eredetiben - K. J.) Hogyan? A kiindulópont (amelyhez a későbbiek során még visszatérek) egy adott korra vagy korszakra jellemző normarendszer feltételezése. A kazuisztika „feltételezi olyan normarendszer meglétét, amelynek fényében az egyes emberi cselekedetek, konfliktusok és dilemmák értékelhetők, valamint hierarchiába állíthatók.” Ezt a normarendszert a szerző a későbbiekben azonosítja a korszak episztéméjével: „...az episztémé azonos a kazuisztika hagyományos normarendszerével... ” (Kiemelés az eredetiben - K. J.) Tehát - ha jól értem - ahhoz, hogy a kazuisztika az irodalomtörténet-írás egy módszereként működőképes legyen, fel kell tételeznünk egy adott korszakra vonatkozó többé-kevésbé egységes normarendszert, amely alapján ez a korszak leírhatóvá válik. A szerző siet hozzáfűzni, hogy az episztémé nem azonos a korszellem fogalmával, inkább a hermeneutikából ismert horizont fogalmához áll közelebb. Az irodalomtörténeti kazuisztika célja tehát nem más, mint ennek az episztémének a leírása. Érdemes előbb megfigyelni, milyen előfeltevéseket rejt a fenti episztéméfogalom. Az irodalomtörténész számára természetesnek tűnik egy olyan fogalmi rendszer feltételezése, amellyel az adott korra érvényes erkölcsi normák és gondolati sémák jelölhetők. Igaza van a szerzőnek: ez nem okvetlenül jelenti a korszellem fogalmához való visszatérést. Kétségkívül minden korban vannak diskurzusok, amelyek inkább többé, mint kevésbé meghatározzák a dolgokhoz való viszonyulási módokat, sőt azt is, hogy mi és hogyan tehető a tudás tárgyává. Nem csupán úgy, hogy bizonyos kérdések feltevésének kedveznek, más kérdések felvetését pedig akadályozzák2, hanem úgy is, hogy uralják a beszédmódokat, azaz szabályozzák, hogy miként beszélhetünk valamiről. A szerzőt nyilvánvalóan nem az episztémék hatalmi mechanizmusa foglalkoztatja, episztéméfogalma inkább az irodalom autonómiájának kérdésére adott válaszként értelmezhető. Az a szempont ugyanis, amelyet e fogalom kapcsán elfogad, azt feltételezi, hogy a korszak normarendszerének leírásakor az irodalom, illetve az irodalomtörténeti folyamatok szükségképpen csak egy réteget jelentenek, s az adott korszak egyéb rendszereivel együtt adják majd azt, amit az adott korszak episztéméjének nevezhetünk. Ebben az elgondolásban az irodalom nem választható el más, tőle független rendszerektől. Ugyanakkor az sem biztos, hogy az irodalom megkülönböztetett szerephez jut minden episztémében. Bár a szerző éppen egy ilyen példát hoz fel, amikor ezt írja: „ha a 17. századi szerelemértelmezést próbáljuk nyomon követni, akkor kiderül, hogy a szenvedély és az erkölcsi kötelesség viszonyának normatív rendszerét éppenséggel az irodalmi művekben mutathatjuk ki a legpontosabban”. Ez azonban egy alapvetőbb kérdést vet föl: nevezetesen, hogy irodalomtörténet-írásnak nevezhető-e még mindez, s nem illenék-e rá inkább a történetírás kifejezés? Az episztémé fogalmát mindazonáltal a dolgozat egyik kulcsfogalmának tartom. Mindenekelőtt azért, mert választ kínál arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolat tételezhető fel az irodalomtörténet-írás és (a kazuisztikai módszer alapjaként értett) etika között. Ehhez azonban egy kicsit tovább kell lépnünk a fogalom értelmezésében. A dolgozatban nem merül fel, hogy milyen kapcsolat van egy korszak episztéméje és az egyén gondolkodásmódja között. (Nem mintha ez hiba lenne.) Mégis, talán érdemes e kérdésre is egy pillantást vetni. Az episztémé, legalábbis ahogyan ezt a fogalmat fentebb értettük, alapvetően határozza meg az egyén gondolkodásmódját. Ez nem okvetlenül jelenti azt, hogy ami rajta kívül esik, azt nem is tudjuk elgondolni. Nagyon is el tudjuk, csak éppen sokkal több munkára van hozzá szükség. Vajon a gondolkodás munkája (s ki tudja, talán eredetisége is) nem jelent egyúttal szembefordulást a meg-
