Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Mészáros András: Kazuisztika az irodalomtudományban?
Mészáros András KAZUiSZTIKA AZ IRODALOMTUDOMÁNYBAN? (Tézisek) Ismeretes az a posztmodern tudománymeghatározás, amely a szociológia műhelyéből származik. Eszerint szociológia mindaz, amit a szociológusok annak tartanak. Szeretnék ennek a megállapításnak a nyomán a jelenlevő irodalomtudósok között egy olyan hipotézissel jelentkezni, amely azt ambicionálja, hogy irodalomértelmezési módszerként elfogadtasson. A hipotézis lényege pedig az, hogy a kazuisztika eljárásmódjai alkalmasak egy adott irodalmi mű elemzésére, az irodalomtörténet bizonyos szempontú elrendezésére és az irodalom tanítására is. Az alábbiakban elsősorban megokolom, miért fordulok a kazuisztika felé, utána meghatározom a kazuisztika fogalmát, majd pedig bemutatom a kazuisztika alkalmazási lehetőségeit a fentebb megadott területeken. Végezetül egy konkrét elemzésen keresztül demonstrálom a kazuisztika működését az irodalmon belül. Tényként kezelhető, hogy az irodalomtudomány kapcsolata a filozófiával még a formalista és strukturalista szemlélet térnyerésével sem szűnt meg. Vagyis hogy a filozófiai meggondolások mindig is ott szerepeltek az elméletek hátterében. De az írott szövegek filozófiai szintű elemzésének a csúcspontja mégis a középkori hermeneutika volt, amely megkövetelte minden szöveg négyszintű - szó szerinti, allegorikus, morális, eschatologikus - olvasatát. Ami, kissé leegyszerűsítve, azt jelentette, hogy a szöveg mögött (a szövegben elrejtve) az adott világszemlélet emberének kellett megjelennie. A négyszintű olvasat feltételezte a korabeli ember transzcendens létvonatkozásait (erre utal az eschatologikus és részben az allegorikus olvasat követelménye). Ennek ismeretét pedig a filozófia nyújtotta a korabeli értelmező számára. Hogyan hozható azonban vissza a filozófia az irodalomról való elmélkedésekbe akkor, amikor a transzcendencia nem konstitutív eleme a laikus világszemléletnek? Sőt, amikor maga az irodalom is saját immanenciáját helyezi előtérbe mindenfajta rajta túlnyúló jelentéssel szemben? Alighanem járhatatlan út lenne a transzcendens szemléletnek az irodalomra való ráerőszakolása. Viszont látom értelmét annak, hogy az irodalom és a filozófia létértelmezésének bizonyos párhuzamosságára utaljunk. Miről van szó? Arról, hogy mind a filozófia alapkérdései, mind pedig az irodalom alaptémái ugyanarra vonatkoznak: az emberi egzisztenciálékra. Vagyis azokra a létmódokra, amelyekre soha nem lehet kimerítő választ adni, és amelyeket mindig újratematizál mind a filozófia, mind pedig az irodalom. Kettejüket azonban elválasztja egymástól az elvontság szintje. A filozófia absztrakt kategóriái és az irodalom konkrét képzetei nem találkoznak. Pedig lenne rá lehetőség. Véleményem szerint ez a lehetőség a kazuisztika módszereinek kiaknázásában rejlik.
