Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Beke Zsolt: "oszthatóság, nem a kettősség"
32 Beke Zsolt tok is kerülnek - ezek függő beszéd volta nem egyértelműsíthető a szövegből („[Šariš volt, mních, nem tudom, mindegy]” - 21.; „Pedig hogy szerettem volna, mondod. Pedig hogy szeretted volna: ölelni, szorítani magadhoz, arcát simogatni..." - 193. stb.). Figyelembe véve az Ikrekről a megkettőződés kapcsán korábban elmondottakat s a nyelvtani személyekkel való játékot, egyáltalán nem zárható ki, hogy az elbeszélő és az elbeszélt nem köthető egy névhez. S itt újra Barth regényéhez fordulhatunk: „ha ugyanis minden egyéni szempont egy különálló személyiséghez kapcsolódik - véli Jacob Horner -, akkor olyasvalaki, aki több személyiséget, több ént, »feiet« érez magában, ugyanazt a konfliktust »házon belül« éli át..."4 Ez az állandó megkettőződés, szétszóródás, a dönteni képtelenség végül a történet kétfelé futásához, a történetvariációk közötti választás elkerüléséhez vezeti az elbeszélőt/lkreket. Tulajdonképpen kétszer találkozhatunk ilyen megismételt hoszszabb történettel: az egyik a Klárával a Süllyedő Hajón (nem) eltöltött estét meséli el, a másik pedig az Ikrek halálát. Mivel ezek a variációk szintén a megkettőződés és a döntésképtelenség felől olvashatók, nem állítható egyik fölérendeltsége sem, nem lehet, hogy az egyik törli a másikat, vagyis teljesen egyenrangúak. Nem a A nő kétszer című film modelljét követi - adja magát a filmes párhuzam a szöveg többszöri utalása és György Norbert filmes múltja után -, ahol az irányítja az értelmezést, hogy a Gwyneth Paltrow alakította főszereplő eléri-e a metrókocsit vagy nem, tehát a vagy-vagy elve, ahol az egyik történet visszavonja a másikat. Ebben az esetben az összes variáció egyszerre kap teret, s így - amennyiben megpróbálunk ezekben a változatokban közös elemeket keresni, s erre a szöveg elegendő alkalmat nyújt-talán erősebbé válik az, amire külön-külön is mutatnak. Az erre a jelenségre való hangsúlyos utalás-reflektálás megtörténik a Klára szövegében is: ....mindjárt a sofőr mögött, az ablaknál. A film itt kétfelé fut: az ablakban, menetiránnyal ellentétesen, és a sofőr mögötti plexiüvegen, menetiránnyal azonosan, kétszeres sebességgel.” (12.) És ezen a ponton, ha szétfutásukban - és ellenükre - mégis rögzíteni szeretnénk a szálakat, dolgokat, „én”-eket, és valami megfoghatót keresünk a megfoghatatlanban, talán elmondhatjuk, hogy olyannyira szétosztódik a történet, és olyannyira szétszóródik az Ikrek, hogy míg az egyik a történetet meséli el, a másik ugyanebben a történetben (a farkasok órája, vagyis hajnali három és négy után) holtan fekszik. De sorolhatnánk a megkettőződés rejtélyének további példáit: a duplán mondós barátnő, a kolléga két szerelme, a két ironizált idegen nyelv, a megismételt, újrakevert mondatok, a korábbi elemek variációi stb., de tulajdonképpen a Süllyedő Hajón lezajlott ruha- (és bizonyos értelemben nem-) csere is ide sorolható - és újabb, ugyancsak többfelé ágazó értelmezésnek lehetne kiindulópontja -, sőt a szerzői névvel való kiazmikus játék is bizonyos szempontból (a cím fölött szerzőként feltüntetett Norbert György „igazi" neve György Norbert)... Azt se feledjük - főleg az Ikrekre és Klárára való tekintettel -, hogy az ismétlés becézés, legalábbis a becézés egyik szinte elhagyhatatlan velejárója. A hagyományos krimi felől próbáltam közelíteni tehát, azonban látható, hogy inkább annak jól sikerült továbbításáról, parafrázisáról van szó, hiszen a megkettőződés vibrálásában szétrázódnak a klasszikus detektívregény szálai, szereplői, elbeszélői, s a felderítést, de magát a bűntényt is rögzíthetetlenné, körülírhatatlanná teszi az értelmezési lehetőségek elburjánzása. A detektív, vagyis az értelmező - szemben a krimi másik végpontjával - nem egy felderíthetetlen, az értelmezésnek ellenálló területre érkezik, hanem éppen az előtte álló folytonosan megkettőződő lehetőségekkel, utakkal, válaszokkal nem tud mit kezdeni, marad ő is végső soron cselekvésképtelen(?).
