Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Beke Zsolt: "oszthatóság, nem a kettősség"
30 Beke Zsolt S hogy ne maradjon kétségünk - vagy hogy a szlovákul nem tudóknak is szemléltesse -, a román mindezt az angol nyelvvel szintén véghezviszi (Ikrek módján másodszor is megteszi). Akár a kifelé beszélő magyarázat, akár a használt angol szavak, kifejezések, akár a helyesírás szintjén: „Twins, mondjuk, ez az Ikrek in angol...; amit Klára face to face már látott...; What’s your sign, kvessöntötte boldogan..." (120.). Krimi A szöveg (a román?) olvasásának másik fontos iránya a krimi felé mutat. A klasszikus detektívtörténet zárt tere a Klárában is érvényesül, ennek cselekménye szintén egy viszonylag szűkén behatárolható térben folyik, Bratislavában (kivételt csak a rövid fil’akovói epizód jelent), annak is néhány kocsmájában, presszójában, lakásán, tömegközlekedési vonalán, közterén. A szöveg végén a krimi elengedhetetlen eleme, a holttest is felbukkan (bár ez a módszer már a klasszikus hagyományoktól némiképp eltér). Az egész könyv pedig a bűntény szövegesftésén túl a tettes, vagyis a Klára utáni nyomozásként értelmezhető (akinek leírhatósága természetesen az egész cselekmény és regénytér pontos leírását eredményezné), s ami még inkább növeli az útvesztők számát, az olvasó számára a nyomozás nehézségét, az a megfejthetetlennek bizonyuló rejtély, konkrétan: a kettes szám, a megkettőződések történeten végigvonuló rejtélye. A tettes kilétének felderítése s így a történtek, a szituáció megfejtése a klasszikus detektívregényben is sok nehézségbe ütközik. Esetünkben ráadásul egy olyan Kláráról van szó, aki - mint a román végén megtudjuk - valójában nem is Klára. Aki ilyen körülmények között nem csoda, ha az Ikrekkel való találkozásaikor mindig „forgatja a fejét", „másfelé néz", „állandóan keres valakit”... s aki ezáltal teljesen megfoghatatlan lesz, elillan, a detektív számára elsősorban fontos referenciális szempontból kifakul, színtelenné válik, ugyanis már nem a „valós” személy lesz az, akiről/amiről szó van, hanem a megkettőződés folytonos játéka. Egy másik szempontból azonban, az áldozatéból, az Ikrekéből, éppen titokzatossága, megismerhetetlensége válik vonzóvá. Ugyanakkor pontosan az állandó megkettőződés (illetve ennek elkülönböztető potenciálja) lesz az, ami ezt a titokzatosságot, vagyis a bűnügyet és magát a nyomozást lehetővé teszi, de meg is nehezíti, pontosabban: kudarcra ítéli. Hiszen nemcsak a tettes vész a megkettőződés játékába, hanem a bűnügy másik kihagyhatatlan szereplője, az áldozat is. A történetben az Ikrek sem igazán azonosítható: egy kettős jegy szülötte, tudjuk meg mindjárt az elején a kettős játékot űző diszpécserhölgytől/Klárától; folyamatosan végigkíséri a választásra való képtelenség, az eldöntetlenség, az eldönthetetlenség; az elbeszélő sem írható pontosan körül, s az Ikrekkel való azonosíthatósága sem zárható ki teljesen; sőt, olykor az Ikrek elmesélt története (a nyomozás?, a bűn elkövetésének? története) is kétfelé fut, mint a buszon a sofőr mögötti ülésen a kint elsuhanó és a plexifalon visszatükröződő kétirányú „filmek”. Nézzük meg az iménti felsorolás egyes részeit külön-külön is. Az elbeszélő ekképpen elmélkedik az Ikrek természetéről: „Az oszthatóság, nem a kettősség: a személyiség megkettőződése például, mint ahogy azt a diszpécserhölgy állította, okozta az Ikrek számára a nagyobb gondot - hogy mindig van egy másik lehetőség, és abban a lehetőségben is van egy másik. (Tulajdonképpen mindig csak »másik« lehetőség van, magyarázta - kicsit részegen, el-elakadozva, szesztől nyeglén már.) Persze csak addig, amíg nem választ - a lehetőségek közül: mert valamit válasz-
