Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
N. Tóth Anikó: Különféle boszorkányokról
Különféle boszorkányokról 25 séget alkotnak, ismerik egymást, rokonok (sőt vannak visszatérő alakok, pl. Borókáné, Vesszősy pásztor), világuk és értékrendjük azonos. Hétköznapjaik megközelíthetők az eseménytelenség felől, éppen ezért a róluk szóló némely szöveg (pl. Mese a juhászról) meseműfaji besorolása is kérdéses, hiszen nincs kaland, próbatétel, a jó és a rossz összecsapása elmarad, vagy éppen akad olyan mese is („Aki dudás akar lenni..."), melyben a történések pusztán elindulnak, majd egy álomlefrás után hirtelen megszakadnak. Világmagyarázatuk pedig elsősorban a tudatlanság, naivitás felől közelíthető meg, melynek egyenes következménye a hiszékenység, és máris eljutunk a babonák bűbájos tartományába: a húsz mese közül tizenkettőben van jelen fő- vagy mellékszereplőként a boszorkány, négyben az ördög, egyben pedig az iglic (az ördög pacsirtája). A hagyomány másik megjelenési formája Tóth László meseregénye; műfaji társai a kilencvenes évek szlovákiai magyar irodalmában Haraszti Mária Buborék (1993) és Buborék a szigeten (1995), Kovács Magda A kiskígyó (1993, Zöldike-történetek), M. Csepécz Szilvia Kicsi, kisebb, legkisebb (1997), valamint a Hess-hegy titka és a fapapucsok (2002) című kötetei. Tóth László könyvének paratextusai pontos eligazítást adnak a befogadónak: A boszorkány porszívója cím a modern mese elváráshorizontját nyitja meg, az alcím műfaji jelölés (meseregény), utalás a szerkezetre (fejezetekre tagolás), valamint ajánlás is egyben: a lehetséges olvasók életkorának (különösen az alsó határnak) megjelölése bevált (könyvkiadói) gyakorlat, ám ebben az esetben mesésen-mulattatóan kitágul a gyermekkor 6-tól 666 éves korig (miszerint a hangsúlyozott gyermekség nem életkor függvénye, sokkal inkább a lélek és az intellektus nyitottságáé, a játékra való fogékonyságé, hajlandóságé). Külön oldalt kap a második ajánlás, az általános mellett a családi vonatkozású (az olvasó kíváncsisága hagyományosan erre is gyakran kiterjed!), ami arra utal, hogy a nagypapa korú szerző unokái jóvoltából újraéli (újraírja, megírja, befejezi az egykor félbehagyott kéziratot - szerzői szíves közlés!) a gyermekeivel átélt élményeket (ami időjelölés is egyben). A boszorkány porszívója egyetlen mese szétírása fejezetekre-epizódokra sok-sok késleltető mozzanattal. A történetet váratlan fordulat indítja: egy rajzfilmsorozat hőse, a Dörzsi-Mörzsi nevű boszorkány lelép a tévéképernyőről, és megkéri a két főhős kislányt, hogy szerezzék vissza elrabolt porszívóját. Vagyis a felbomlott mesevilágrend helyreállítására éppen ők a kiválasztott személyek. Ráadásul a feladat nem elhanyagolható és mesére szűkíthető léptékű, hanem nagy és nemes, hiszen a boszorkány - megfelelő közlekedési eszköz híján - az emberiséget kénytelen megfosztani jócselekedeteitől. A feladat vállalása pedig azzal jár, hogy a lányoknak át kell lépniük a mese és a valóság határát, vagyis maguk is mesefigurákká, sőt mesehősökké lesznek, miközben állandóan tudatában vannak, hogy valójában egy más világhoz tartoznak, ahová majd vissza kell térniük a feladat végrehajtása után. A mesebeli (vagy éppen álombéli) táj és a tárgyak látszólag és kezdetben ismerősek, a valóságos tájakhoz és tárgyakhoz hasonlítják őket, ami otthonosságérzetet ad. Könnyebb így legyőzni a félelmet, könnyedén vehetik az akadályokat, amelyek már kifejezetten mesei helyszíneken, különös, antropomorfizált tárgyak között állják útjukat. Kalandok és próbatételek várnak rájuk a mesevilágban, melyben elsősorban tájékozódniuk kell - nemcsak (mese)földrajzi értelemben. Ez egyrészt azért nehéz, mert a mesével kapcsolatos elvárásaik rendre nem teljesülnek, ismereteik pontatlannak, hiányosnak vagy tévesnek bizonyulnak (pl. a boszorkány jóságos, a tündér ellenben gonosz, a boszi háza kívülről egy falusi parasztház képzetét kelti, a hét törpe nevét pajkos gyerekként hancúrozó ördögfiókák viselik, a rettegett sárkány szánalmasan tehetetlen stb.), másrészt pedig olyan
