Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Szesztay Ádám: Az 1956-os magyar forradalom és a német kisebbség
Az 1956-os magyar forradalom és a német kisebbség 111 alatti szabadabb légkör két faluban, Kakasdon és Kisdorogon felszínre hozott kisebb nemzetiségi feszültségeket.16 Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy Kisdorogon a magyarok azonnal felszámolták a szocialista kollektivizálással kialakított mezőgazdasági termelőszövetkezetet, míg a németek nem siették ezt el. A kisdorogi történet akkor érthető igazán, ha figyelembe vesszük, hogy az ötvenes években a nemzetiségi falvakban az egyes népcsoportok számára külön-külön szövetkezeteket tartottak fenn, amelyeket anyanyelven működtethettek. A vagyonuktól a háború után amúgy is megfosztott kisdorogi németek számára tehát a szövetkezet részben egzisztenciális biztonságot, részben nemzetiségi intézményt jelentett, amit az ötvenes évek elején véghezvitt, erőszakos kollektivizáció miatt felháborodott magyar lakosság bizonyára nehezen értett meg. Általánosítani nehéz a kisdorogi esetből, mert ugyanezen a vidéken, amelyet magyarul Völgységnek neveznek, több német lakosságú településen már a forradalom első napjaiban felszámolták a szövetkezeteket. Ami meg Kisdorogot illeti, a németek ragaszkodását a szövetkezethez ott sem lehet a szocialista rendszer iránti hűségjelének értelmezni, hiszen 1957 elején a német termelőszövetkezet igazgatóját letartóztatták, mert nyíltan rokonszenvezett a forradalommal (a korabeli terminológia szerint: „ellenforradalmi izgatást” folytatott).17 Ha kísérletet teszünk egyfajta típusalkotásra, a kitűzött célok alapján két csoportba oszthatjuk a kisebbségi megmozdulásokat. Az egyik típust az olyan események képzik, mint például a pécsi „délszláv” nyilatkozat vagy a gyulai Gazeta Romána. Ezekben az esetekben a forradalomhoz kapcsolódóan olyan elvárások fogalmazódtak meg, amelyek sajátosan a kisebbségre jellemzőek, és annak identitásával, fennmaradásával kapcsolatosak. Ebbe a csoportba sorolható a határon túli magyar kisebbségek számos mozgalma is, például amikor az anyaországi felkelés iránti szolidaritásból magyar miséken és istentiszteleteken elénekelték a magyar nemzeti Himnuszt (ilyen esetre több példa akadt Csehszlovákia magyarlakta részén), a magyar tannyelvű oktatás bővítése érdekében szervezkedtek (ez főként az erdélyi magyar kezdeményezésekre jellemző) vagy felvetették az 1920-ban megvont határok átrendezésének lehetőségét (ez például a kárpátaljai Nagyszőlősön szervezkedő gimnazista csoport követelései között szerepelt). A másik típushoz azoknak az embereknek a fellépése tartozik, akik közismerten valamelyik kisebbséghez tartoztak, de a forradalmat nem az adott népcsoportra jellemző etnikai jellegű problémák megoldására kívánták felhasználni, hanem általános állampolgári jogaikat akarták érvényesíteni. Jellegzetes ilyen eset a nemzetiségi identitású emberek részvétele a forradalom leverésére érkező szovjet csapatok elleni küzdelemben. Általában nem ismert az utcai harcokban résztvevők etnikai identitása, de van kivétel: például a magyarországi románok saját ötvenhatos hősüknek tekintik Mány Erzsébetet, aki Gyula város védelmében vett részt. A fiatal nőt ezért - jóllehet áldott állapotban volt - 20. életévében, 1957 januárjában Kecskeméten, kivégezték. A „délszlávoknak” és a szlovákoknak is megvoltak a maguk állampolgári jellegű megmozdulásai, és, mint látjuk, a magyarországi németekre is elsősorban az ilyen jellegű fellépés volt jellemző. A Magyarországgal szomszédos országokban az ilyen állampolgári jellegű megmozdulások jellegzetes esete a magyar és a német nemzetiségű diákok már említett részvétele a temesvári eseményekben. Bizonyos esetekben az állampolgári jellegű mozgalmak résztvevői a nemzeti többséghez tartozók mozgalmába bekapcsolódva léptek fel érdekeik érvényesítéséért, más esetekben viszont saját körükben, vagy éppen ők alkották a mozgalom fő erejét. Például Erdélyben a kolozsvári művészeti főiskolán főként
