Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Szesztay Ádám: Az 1956-os magyar forradalom és a német kisebbség
110 Szesztay Adám zódásra az anyaországi rádióadások hallgatása. Akkoriban jellemző volt a viszonylag távoli vidékeken is fogható középhullámú sugárzás, ezért például a határon túli magyarok viszonylag jól tudtak informálódni a forradalom eseményeiről a magyarországi műsorok alapján. A magyarországi kisebbségek közül egyedül a németek esetében van konkrét adat arról, hogy a forradalom alatt anyanyelvűket kihasználva a külföldi (elsősorban osztrák) rádióadásokból igyekeztek tájékozódni a magyarországi és a nemzetközi helyzetről. Az állampárt egyik 1958-as hangulatjelentése a németekre jellemző viselkedési forma szerint idézi egy Vas megyei lakos, Bonyhádi Márton véleményét, aki szerint: „Ültünk a rádiónál azt várva, hogy a rendszer megbukik. Arra gondoltunk, hogy a nyugati erők elözönlenek. Emiatt - mert ez nem történt meg - a hazai németség végleg kiábrándult a nyugatból.’’10 Bizonyára a „délszlávok” is hallgatták a jugoszláv rádióadásokat,11 ennek azonban nem maradt lenyomata. A románokról és a szlovákokról aligha feltételezhetjük, hogy az anyaországi rádióadókra kapcsoltak, ha valamit meg akartak tudni a forradalom napjaiban, hiszen a szabadságharcosok kezére került Magyar Rádióból sokkal pontosabban tájékozódhattak bármiről, mint a bukaresti és a pozsonyi adókból. 1957 elején a Baranya megyei Tanács (tehát a regionális közigazgatás) egyik feljegyzése, amely a nemzetiségi oktatáspolitikáról szólt, megemlítette, hogy Csávolyon egy német földműves, Müller Rudolf, mfg Kátolyon a német nyelvtanár, Hetényi Adolf részt vettek a forradalomban.12 Ez valószínűleg azt jelentette, hogy aktív szerepet vállaltak a helyi forradalmi bizottságban. Bizonyára sok hasonló eset történhetett országszerte, ahol azonban nem ismeretes a forradalomban részt vevők nemzetiségi hovatartozása. Cseresnyés Ferenc egy írásában a német nemzetiségű felkelők közé sorolja a ma is aktív politikai szerepet játszó Wittner Máriát, illetve a forradalmat követő terror legfiatalabb mártírját, a még kiskorúan elítélt és néhány nappal 18. születésnapja után kivégzett Mansfeld Pétert.13 Mansfeld Péter vértanúságáról az idei 50. évforduló alkalmából nagyjátékfilm is készült Magyarországon. (Cseresnyés megállapítását mindamellett óvatosan kell kezelni, hiszen jó magam például nem tudok róla, hogy Wittner Mária vagy Mansfeld Péter valaha is nyilatkozott volna német identitásáról.) A pécsi Pedagógiai Főiskolán többen arra használták ki a forradalmat, hogy orosz szakról németre jelentkezzenek át. Közülük néhányan - a levéltári forrás Folland Erzsébetet és Wéber Magdolnát említi - német nemzetiségűek voltak, és eredetileg német szakra felvételiztek, de elutasították jelentkezésüket. A német szakon megnövekedett hallgatói létszám miatt az orosz szak német nemzetiségű tanárai is német nyelvet kezdtek tanítani.14 A forradalom egyik tartós vívmányának tekinthető, hogy ezeket az átigazolásokat utólag nem érvénytelenítették, sőt a magyar diákok számára is lehetővé tették már általános- és középiskolai szinten is a német nyelvtanulást, amit a forradalom előtt csak kivételes esetekben engedélyeztek. Egy 1958-ban megjelent újságcikk szerint a forradalom hatására a németek többfelé kinyilvánították igényüket elkobzott javaik visszaadására.15 Bár ugyanekkor az állampárt szerepét játszó Magyar Szocialista Munkáspárt több hangulatjelentést készített, amelyben a kisebbségek 1956-os viselkedését is felmérték, és ezek között nincs lenyomata a vagyoni követeléseknek, teljesen logikusnak tűnik, hogy ilyen igények a szabadság légkörében megfogalmazódtak. Valószínűleg a rendezetlen lakás- és tulajdonviszonyok is szerepet játszottak abban, amire a párt egyik 1958-ban készült feljegyzése tesz utalást, hogy a forradalom