Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
A romániai magyar elit generációs csoportjainak integrációs viszonyrendszere 43 rekvéseit kísérlem meg folytatni. A korabeli viták központi kérdése az volt, hogy a kisebbségbe került magyarság szellemi-kulturális-lelki (mai szóval élve: értékrendbeli) fejlődése mennyiben más, mint a magyarországi „közszellem”.7 2.1. A magyar kisebbségtörténetben az első meghatározó nemzedéket - már a harmincas években is - elszakadt magyarságnak nevezték.8 Itt lényegében az 1918 előtti otthon maradt regionális politikai elitekről van szó, illetve azokról, akik az első világháború előtti Magyarország keretei között szocializálódtak, és az új viszonyok között többségiből kisebbségivé válva vettek részt a közéletben. A magyar kisebbségpolitikákat a két világháború között döntően ezek az emberek alakították. Jövőképüket mindenképpen a történeti Magyarország visszaállításának reménye határozta meg. Bíztak az impériumváltás időleges voltában, és vitákkal, de lényegében elfogadták a budapesti kormányzat utasításait (és támogatását). Romániában és Jugoszláviában az első világháború előtti magyar állam liberalizmusát (a nemzetiségek helyzetét és az önkormányzatiságot) vetették össze az új állapotokkal, és a századelő szabadelvű gyakorlatát kérték számon az új többségi elittől. A másik érvrendszerük pedig mindhárom országban a kisebbségvédelmi szerződés és a (későbbi) győzteseknek az első világháború alatti nemzeti nyilatkozataiban megfogalmazottak számonkérése volt (Gyulafehérvári Határozatok, Pittsburghu Szerződés). Romániában az OMP bal- és jobbszárnyáról beszélhetünk. Akkoriban az előbbihez sorolták - többek között - Kós Károlyt, Paál Árpádot, Krenner Miklóst, Bernády Györgyöt, míg a másik oldalhoz Grandpierre Emilt, Bethlen Györgyöt, Gyárfás Elemért, Jakabffy Elemért, Pál Gábort.9 2.2. A második nemzedék a harmincas évek elején jelent meg, és föllépésében a korabeli közírás a kisebbségi ember megszületését látta. Ennek a generációnak a tagjai középiskolai tanulmányaikat már 1918 után, nem többségiként végezték. Ismerték az adott ország államnyelvét, közszellemét, érdekérvényesítő eljárásmódjait. Ugyanígy kapcsolatban álltak a korabeli magyarországi ifjúsági mozgalmakkal.10 Kulturális példaképeik is azonosak voltak a magyarországi kortársaikéval (Ady Endre, Szabó Dezső, Bartók Béla, Móricz Zsigmond, a népi írók). Részben Krammer Jenő nyomán alapvetően öt pontban összegezhetők szemléleti sajátosságaik:11 A) Az általuk képviselt nemzetfogalomban már nemcsak a történelmi osztályoknak jutott hely, hanem a parasztságnak és a munkásságnak is. Az otthon és a haza fogalma szétvált, egyszerre tekintették hazájuknak régiójukat és Magyarországot. Az utódállamhoz való viszony tisztázása során Közép-Európa nemzetiségi problémái között próbálták saját problémáikat is elhelyezni. B) Az új nemzetfelfogás, amely a falu és a népi kultúra felé terelte a figyelmüket, szociálisan is érzékenyebbé tette mozgalmaikat. Világossá vált előttük, 7 Az erre vonatkozó összefoglalás és dokumentumközlés Bárdi Nándor: A kisebbségi értelmiség önképe a második világháború előtt. Magyar Kisebbség, 1998, 3-4. sz. 55-59. p., valamint uo. Nánay Béla, Szvatkó Pál, Borsody István, Kende Ferenc, Venczel József, Mikó Imre, Krammer Jenő tanulmányai 60-127. p. 8 Nánay Béla: A kisebbségi magyar lélek. Láthatár, 1937. 1. sz. 3-14. p. 9 Bárdi Nándor: A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regio, 1997. 2. sz. 32-67. p.; uő: Az ismeretlen vízmosás és a régi országút. Stratégiai útkeresés a romániai Országos Magyar Pártban (1923-1924). In Ethnopolitika. Szerk. Bárdi Nándor, Fedinec Csilla. Budapest, TLA, 2003, 153-194. p. 10 Székely András Bertalan: A közép-európaiság eszméje a magyar tudományban, közgondolkodásban és a közművelődésben. Budapest, Népművelési Intézet, 1984, 61. p. 11 Krammer Jenő: A sztovenszkói serdülők lelkivilága. Budapest, 1935, 77. p.
