Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
430 Popély Arpád szerint az alakuló közgyűlést csupán egyetlen momentum zavarta meg, mégpedig az, hogy a szlovák pártvezetés utasítása ellenére, miszerint Ondrej Pavlik tájékoztatásügyi megbízott a szlovák, Lőrincz Gyula pedig a magyar részről megnyilvánuló sovinizmus ellen fog szót emelni, Pavlík a szlovák sovinizmusról alig beszélt, ellenben hosszasan ecsetelte a magyarok részéről a szlovákságot ért sérelmeket. Miután Lőrincz - az utasításnak megfelelően - szintén a magyar sovinizmust ostorozta, a jelenlévő küldöttek elégedetlenül állapították meg, hogy „még itt is, ma is csak őket ostorozzák”.31 Az érdekképviselet kérdése A Csemadok előkészítő bizottságának, az alakuló közgyűlés küldötteinek és a központi vezetőség tagjainak kiválasztásánál tehát a szlovák párt- és állami szervek egyaránt éberen ügyeltek arra, nehogy olyan személyek kerüljenek az egyesület vezetésébe, akik azt életképes és a kulturális tevékenység mellett netán politikai, érdekképviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. Az óvintézkedéseknek volt némi alapjuk, hiszen a magyar kisebbségi értelmiség egyes képviselői részéről 1948 folyamán valóban felmerült egy magyar érdekképviseleti szerv létrehozásának az igénye. Fábry Zoltán és Balogh Dénes Árpád 1948. július 15-én, majd augusztus 1-jén két emlékiratot is intézett Rákosi Mátyáshoz, ill. a magyarországi kommunista vezetéshez, amelyben a küszöbön álló magyar-csehszlovák pártközi tárgyalások és a magyar-csehszlovák megegyezés apropóján megfogalmazták azt az igényüket, hogy a csehszlovák-magyar szerződés visszamenőleges hatállyal és teljes kártérítési igénnyel biztosítsa a szlovákiai magyarság teljes egyenjogúságát, s tegye lehetővé egy olyan magyar tömörülés létrehozását, amely a magyar kisebbség politikai, kulturális és gazdasági érdekeit lenne hivatott képviselni.32 Az 1948-ban immár egyeduralkodó csehszlovák kommunista állampárt azonban - holott a csehországi lengyelek és a szlovákiai ukránok (ruszinok) ebben az időben még rendelkeztek ilyennel - hallani sem akart egy efféle magyar érdekvédelmi szervezet létrehozásáról. Amint arra munkánk bevezetőjében utaltunk, Klement Gottwald már a CSKP KB 1948. június 9-i ülésén kijelentette, hogy a magyarok „természetesen” semmilyen önálló párttal vagy különleges statútummal nem rendelkezhetnek, majd ugyanezt mondta ki az SZLKP különbizottságának 1948. június 16-án kelt javaslata is, amely leszögezte, hogy a magyarok számára nem szabad engedélyezni önálló politikai párt létrehozását. Hasonló szellemben nyilatkozott a kérdésről Lőrincz Gyula előtt Viliam Široký, az SZLKP elnöke is, amikor 1948 őszén tájékoztatta őt a magyar kultúrszervezet létrehozásának szándékáról. Široký szerint a magyar szervezet létrehozása során a lengyel kulturális szervezet alapszabályából lehetne kiindulni, figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a lengyelek Csehszlovákiával együtt a világháború győztesei, a magyarok viszont a vesztesek közé tartoznak. Tehát amíg a lengyel szervezet Lengyelországgal is tarthat fenn kapcsolatot, s bizonyos politikai szerepet is betölt, addig a magyar szervezetnek semmilyen politikai funkciója nem lehet.33 31 A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének alakuló közgyűlése. MÓL, XIX-J-1-j, TŰK - Csehszlovákia, 53. d., 1978/biz.-1949; A pozsonyi főkonzulátus összefoglaló jelentése az 1949. évről. II. köt. 94-95. p.; MÓL, XIX-J-32-a, PF-TÜK, 2. d., 31-87/1950. 32 MÓL, 276. fond, 65. cs., 202. ő. e., 1-10., 13-18. f.; közli: Tóth László (összeáll.): „Hívebb emlékezésül. .. " Csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből 1945-1948. Pozsony, Kalligram, 1995, 241-251. p. 33 Szabó: i. m. 204. p.
