Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
378 Gagyi József A kivizsgálás február 15-én indult, a tartományi kiértékelő gyűlésre (a helyi, első reakciók kikövetelésére) február 28-án került sor. A jelentést április 27-én tárgyalták meg Bukarestben. Ekkor hozták meg a döntést a leváltásról. A három megbízott a zárt, közzé nem tett határozattervezetet május 12-re készítette el. Ezután következett az anyag kiküldése és helyi feldolgozása tartományonként. A kivizsgálás megszervezése is időt vett igénybe, tehát mintegy négy hónapos, több helyszínen (Bukarest, Sztálinváros, rajonközpontok, községek) zajló folyamatról, eseménysorról volt szó. A helyszínek közül a legfontosabb Bukarest. A legfontosabb események egy részét ismerjük, más részét csak sejteni lehet. Gheorghiu-Dej és társai készültek a közvetlen ellenfelekkel - Ana Paukerrel, Luka Lászlóval, Teohari Georgescuval, a későbbi „jobboldali elhajlókkal” - való, 1952 március végén kezdődött és júliusig elhúzódó leszámolásra. Valószínű, hogy helyi szinteken is megosztotta a vezetést, a tartományi titkárok között egyaránt vannak Dejnek és Paukemek hívei. Sztálin tartományhoz tartozott az egyik vezető, Luka László szülőfaluja, a Kézdivásárhely rajoni Lemhény. Gabor, az egyik tartományi titkár éppen arról a nagygyűlésről beszélt tiszteletlenül (az előkészületeket csinda-rata-bummnak, azaz a Jelentés értelmezése szerint: „zenés bolondságnak’’34 nevezve), amelynek vezérszónoka Luka László. Dánoiunak az az egyik bűne, hogy bár jelentették, de nem törődött azzal, hogy a Szovromtraktor üzemben megszervezett technikai kabinetben a román és magyar újítók ahelyett, hogy az újításokkal foglalkoznának (és így a termelékenység fokozásán munkálkodnának), a román-magyar kérdésen vitatkoztak.35 Ugyanakkor a Steagul Rosu inasiskolájába - amely az ország egyik legkorszerűbben felszerelt ilyen tanegysége és 1500 inast képez - 60 százalékban olténiai meg Suceava, Botosani, Fálticeni környéki gyerekeket toboroztak. A „helyieket nem fogadták be”.36 Az áprilisi KB-vitán Chivu Stoican kívül Ana Pauker is védelmébe vette a székelyeket. Nem szimpátiából, hanem taktikából. Ha az megtörténhet, hogy az 1500 tanulóból csak 60 magyar, és százával küldik haza a felvételiző székelyföldieket, akkor ez azt mutatja, hogy a párt nemzetiségi kérdésben hozott határozatát nem érvényesítették. Ez pedig a reakciónak kedvez: „Világos, hogy (a többség nacionalizmusa, sovinizmusa) a legjobb barátja a reakciónak, a papok mindenképpen azt fogják mondani, különösképpen ha ez még igaz is, hogy azért küldenek haza sok száz székelyt a fővárosukból (sic!), mert magyarok”.37 Pauker konklúziója az volt, hogy határozatokkal semmire sem lehet menni, ha ezeket nem kísérik a megfelelő intézkedések, amelyeket a párt hatalmi szerveinek kell meghozni, betartatni. Például hiába bírálják a templomba járást, amíg nincs színházi előadás, mozi, könyv, ami felvilágosítja az embereket. A felelősség azoké, akik valamilyen okból, például nemzeti elfogultságból nem intézkedtek. Például nem látták el magyar feliratokkal a mozifilmeket, hogy a magyar közönség is érthesse. Bukarest azért is a legfontosabb helyszín, mert itt működnek azok a szovjet információs, tanácsadó központok, amelyek ugyanazt teszik a román vezetéssel, mint az a saját helyi embereivel: ellenőrzik és támogatják. Ezekre egyetlen kis utalás van a vizsgált iratban. Vince János említi, hogy a Szovromtraktorban azóta szűnt meg a politikai munka, a szakszervezeti tevékenység, és ezzel együtt a szovjet barátság kultiválása 34 Az eredetiben: „tämbäläu cu muzicä" - Uo. 58. f. 35 Chivu Stoica megjegyzése. Uo. 26. f. 36 Mogyorós Sándor és Chivu Stoica utalása kimondatlanul a székelyföldi magyar gyerekekre vonatkozik. Uo. 37 Az eredetiben: „Este dar cá cél mai bún prieten poate sä aibä reacÿunea, popii, Tn cazul acesta cä suté de secui sínt trimisi Tnapoi din capitala lor, ei oricum o sä spuná pentru cá sunt maghiari, mai ales cá este §i adevárat.” Uo. 32. f.
