Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
A Sztálin tartományi példa 377 hű, pozícióban levő pártfunkcionáriusokat. Az egykori illegalisták, munkások vagy szegényparasztok az új funkciókban is a régi elvtársak maradtak. Hűek voltak az eszmékhez, hajlandóak voltak áldozatokat hozni. De nem volt meg a fentről kiépülő szerkezetbe való beilleszkedéshez szükséges tudásuk és kultúrájuk. Nem alakoskodtak, és nem ügyeltek a szájukra. Inkább forradalmárok voltak, mint funkcionáriusok. Annak a korszaknak az emberei, amelyben centrum és periféria közötti kapcsolatok esetleges, egyéni alakításokkal színezett, ritka szövésű hálója borította az országot. A hatalom megragadása óta azonban a központ azon dolgozott, hogy minél sűrűbbre szője ezt a hálót. Ehhez rendelkezésre álltak a szovjet párt- és államépítés módszerei és eszközei. De a pártelitnek nem volt meg még a kellő tapasztalata, a módszerei kezdetlegeseknek bizonyultak. Az eszközrendszerből leggyakrabban a kádermozgatást és az erőszakot volt kénytelen alkalmazni. Az egyik legélesebb eszű pártapparatcsik, Leonte Ráutu szerint: „Ebben a jelentésben egy sor nagyon értékes esemény válik világossá a munkánk hiányosságaival, elsősorban a párt vezető szervei (osztály) és a propaganda (osztály) hiányosságaival kapcsolatban.”32 A leváltás, megfélemlítés, bár végsősoron alkalmazható, de nem jó módszer. A kitalált megoldás csak ideiglenes lehetett: a központból küldték le a Dánoiut felváltó Daleat, aki kevésbé ismerte a helyi viszonyokat. Rajta kívül még egy KB-titkár is hónapokon keresztül azzal volt elfoglalva, hogy a Sztálin tartományi pártbizottság munkáját közvetlenül ellenőrizze. Ez alatt mindkettő Bukarestben fontosabb feladatokat is elláthatott volna. Újabb és újabb esetekben nem lehet hasonló megoldásokat alkalmazni. De főleg meg kell előzni az újabb és újabb eseteket. Ezért meg kell tanítani a regionális centrumok vezetőit a szerkezetbe illeszkedésre. Ennek egyik eleme, hogy miben, mennyire, hogyan igazodjanak a központ elvárásaihoz, igényeihez, hogyan beszéljenek és hallgassanak. Kikkel barátkozzanak és szövetkezzenek, hogy karrierjük töretlen legyen. Mert kulcskérdés, hogy mindenáron ragaszkodjanak karrierjükhöz. A másik fontos teendő, hogy kineveljék a kisrégiós centrumok azon vezetőit, akik szintén képesek erre a hozzájuk való viszonyrendszerben. A célok és az eszközök A romániai szocializmus első évtizede - amíg nem váltják fel az illegalistákból és eszmehű aktivistákból álló idősebb gárdát a magasan képzett karrierpolitikusok - erről az átnevelésről szólt. (Korabeli, találó szóhasználattal: kulturalizálódásról, egy kulturális viselkedésforma, életmód elsajátításáról beszélhetünk a párt szervezetén belül.) A Sztálin tartományi kivizsgálás esetét azért szükséges megérteni, mert a kezdeti, képlékeny, az elemző számára még viszonylag könnyen átlátható hatalmi állapotokat mutatja be. A kivizsgálás funkciói: a hatalmi hierarchia (a központi hatalom) megerősítése, a munkamódszerek kikísérletezése és a helyi elit nevelése. A kijelölt feladat a társadalom uralása érdekében a káderpolitika, a pártszervezés és a propaganda egy szerkezetbe való összeillesztése. Romániában az 1950-es, új területi-hatalmi szerkezet kialakítása óta a Sztálin tartományi kivizsgálás az első ilyen akció lehetett.33 32 ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 56. f. 33 Erre utal a központi bizottsági vitában Ana Pauker megjegyzése: „Bebizonyosodott, hogy amikor a helyes módszereinket alkalmazzuk, a dolgok jól mennek. Ez a módszer, hogy veszünk egy tartományt, egy munkahelyet, elemezzük általában és néhány speciális kérdés szerint, megmutatja a gyengeségeket azon a helyen, amelyet vizsgálunk, és rálátást nyújt azokra a hiányosságokra és gyengeségekre, amelyeket más helyeken is meg lehet találni. Ez segít, hogy helyrehozzuk a hibákat más helyszíneken is.” Uo. 31. f.
